A rekonstrukció megvalósításához a cég Szarvasmarhatartó Telepek Korszerűsítése című felhívásra pályázatot adott be, a támogatói okirat szerinti 891 millió forintos beruházásra elnyert támogatás 445 millió forint – közölte.
A tejüzem létesítésére a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati Támogatási program keretein belül nyújtottak be pályázatot. A tejüzem építése zöldmezős beruházás során épül meg a cég szenttamási külterületén.
A tehenészeti telep rekonstrukciójával párhuzamosan, szintén pályázati források felhasználásával, létesítenek egy napi 30 ezer liter tej teljes körű feldolgozására alkalmas tejüzemet – mondta. Az üzem közvetlenül a tehenészet mellett lesz, és a tervek szerint a kifejt nyers tej zárt rendszeren keresztül kerül az üzembe – ismertette.
Tacopulosz Péter elmondta, hogy a TM Zrt. 480 Holtstein-fríz tejelő tehénnel és azok szaporulatával rendelkezik. A vállalat éves szinten 4 millió liter tejet termel, emiatt nagymértékben ki van téve a nyers tej felvásárlási ár ingadozás hatásainak. A kitettség csökkentése és a profit maximalizálása érdekében döntött úgy a társaság, hogy saját tejfeldolgozó üzemet létesít.
Hozzátette: a szarvasmarha-telepi korszerűsítést követően a tervezett napi nyerstej előállításuk 12-14 ezer liter lesz, így évi 4,9 millió liter saját előállítású tej feldolgozására lesz lehetőségük.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!