Mécses és virág a temetőkben

Várhatóan egész jövő héten, de leginkább a hét vége közeledtével érezhető lesz a közutak és a közösségi közlekedés forgalmán, hogy a november elsejei mindenszentek ünnepe utáni napon a hagyományok szerint elhunyt szeretteikre emlékeznek a családok a hazai temetőkben. Kevesen figyelnek rá oda, hogy ilyenkor is a hatályos jogszabályok szerint kell eljárniuk a kereskedőknek mind az ártájékoztatás, mind a nyitvatartás kapcsán, illetve azt is érdemes felidézni, hogy a kegyeleti eszközök, így például a mécsesek használatát is elsősorban a biztonsági szempontok szerint kell megtervezni.

2019. 10. 21. 5:45
null
A kegyeleti pillanatokban is érdemes odafigyelni az érvényes szabályokra Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő szombati halottak napja alkalmából sokan útnak indulnak a fővárosból vidékre vagy a vidéki városokban, falvakban élők más környékbeli településekre, hogy a temetőkben tegyenek kegyeleti látogatásokat. Ennek mentén az október végi, november eleji időszak az egyik legmozgalmasabb a virágkereskedők számára. Sokan friss virágot, koszorút, mécseseket, gyertyákat vásárolnak a sírok feldíszítésére; a tapasztalatok szerint főként a temetők bejáratánál vagy az azok közelében működő kereskedők számíthatnak élénk forgalomra, de a piacok, szaküzletek is több kegyeleti tárgyat, élő vagy művirágot értékesíthetnek. A tapasztalatok szerint az egyik legtipikusabb virág ilyenkor a krizantém.

Megkérdeztük az állami fogyasztóvédelmet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztériumot, hogy a halottak napján milyen tudnivalókat érdemes szem előtt tartaniuk a fogyasztóknak, és vannak-e speciális szabályok a temetők környékén.

– A temetői virágok, koszorúk, gyertyák, mécsesek árusítására is az általános kereskedelmi előírások érvényesek. A virágboltok, virágárusító pavilonok üzletnek minősülnek, így rájuk is vonatkozik az előírás, miszerint fel kell tüntetniük a nyitvatartási időt, a vásárlók számára elérhető helyen kell tartaniuk a vásárlók könyvét, panasz esetén pedig tájékoztatást kell adniuk a békéltető testület elérhetőségeiről – sorolta megkeresésünkre a szaktárca.

Megjegyezték, hogy azok a kereskedők, akik közterületen értékesítenek, például ha a temető bejárata mellett elhelyezett asztalról árusítanak, ugyancsak fel kell tüntetniük a vállalkozás nevét és székhelyét. Az árak feltüntetése kapcsán is vannak szigorú kötelezettségek. Így például akár virágról van szó, akár dekorá­ciós tárgyról, a bruttó árat az üzletben és közterületen történő árusítás esetén is egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetnie a virágárusnak. Ez megtörténhet magán a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, esetleg közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson. – A vásárlásról blokkot, nyugtát kell adni. Fontos szabály, hogy több eladási ár egyidejű feltüntetése esetén a kereskedő köteles az alacsonyabb ár felszámítására – emelte ki a minisztérium.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy halottak napja környékén a temetők általában meghosszabbított nyitvatartással várják a hozzátartozókat, erről érdemes előre érdeklődni, illetve felmérni, hogy az odajutás mennyi időt vehet igénybe a megnövekedett környékbeli forgalomban.

A kegyeleti pillanatokban is érdemes odafigyelni az érvényes szabályokra
Fotó: Havran Zoltán

Veszélyekre is figyelmeztet a fogyasztóvédelmi hatóság. Nem szabad figyelmen kívül hagyni például, hogy a száraz koszorúk, a időközben elszáradt növények mellé helyezett mécsesek veszélyesek is lehetnek. Ezért a fogyasztóvédők a biztonság és a temetőtüzek elkerülése érdekében zárt mécses kihelyezését javasolják a sírokra, ami nem borulhat fel, nem eshet le a teteje, így nem okozhat bajt. – A korszerű LED-es mécsesek használata ebből a szempontból biztonságosabb – jegyezték meg.

Arra is kitérnek, hogy az otthoni megemlékezés során is érdemes körültekintően elhelyezni a gyertyát, hogy ne lógjon fölé függöny, ne legyen a közelében papír vagy egyéb gyúlékony anyag. A fő tanács szerint érdemes mindig a gyertya közelében tartózkodni az idő alatt, amíg ég, mert ezzel megelőzhetjük a lakástüzek keletkezését.

Pogány és keresztény hagyományok

Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, míg a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napján az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő híveket ünneplik. A halottak napja az idők során fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé. A sírok feldíszítése virágokkal, mécsesekkel, gyertyákkal mint tradíció, eredetileg azt a célt szolgálta, hogy – mivel a régi keresztény hagyomány szerint ilyenkor a halottak kikelnek a sírból – az elhunyt lelke újra visszataláljon a maga sírjába, és szívesen maradjon a lakhelyén, ne kísértse az élőket. Idehaza néhány éve vált általános divattá a régi pogány hagyományok szerinti mindenszentek előestéjének megünneplése is, ami az angolszász területekről terjedt el az egész világban. Október 31-e így lett a halloween napja, ami az angol „All Hallows Eve” kifejezés rövidített alakja, és főleg a gyerekeknek jelenthet látványos programokat. Ezen az estén általában töklámpásokkal világítják be az ártó, kóbor szellemek által uralt sötét éjszakát, a gyerekek pedig – a magyarok körében is mindinkább átvett szokások szerint – jelmezbe bújva végigjárják a szomszédságot, ahol a „Csokit vagy csalunk!” kiáltással édességeket kérnek azért cserébe, hogy ne kövessenek el csínyeket – idézi fel a Szeretlekmagyarország.hu.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.