A kormánynak abban is feladata van, hogy a kkv-k működése környezetbaráttá váljon a támogatások segítségével és megvalósuljon a versenyképességüket növelő technológiaváltás.
„Előttünk áll még a digitalizáció és az e-kereskedelem területén történő felzárkózás, ahol jelentősen elmaradunk az uniós átlagtól” – fogalmazott, majd hozzátette, a technológiaváltást segítő kiírásokban vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a vállalkozások a termelékenységüket növelő beruházásokhoz.
György László beszélt arról is, ha az osztrák farmokra vagy a finnek, svédek, norvégok energiatakarékos üzemeire tekintünk, akkor belátható, hogy a környezetbarát megoldások nemcsak a fenntarthatósághoz járulnak hozzá, hanem a termelékenységet is növelik, szóval érdemes ebbe az irányba elmozdulni.
Kitért arra is, vannak olyan magyar cégek, ahol már csak kevés hiányzik a világhírnévhez, őket a Magyar Multi Program keretében támogatják tanácsadással.
A kabinet emellett azoknak a vállalkozásoknak is segít, amelyekben a cég alapítója lassan nyugdíjba készül. A feladat súlyát jelzi, hogy ezzel a kihívással a 100 millió forint feletti éves árbevételű cégek közül minden másodiknak, azaz mintegy 12 ezer vállalkozásnak kell szembenéznie a következő 10 évben – tette hozzá.
Tájékoztatása alapján a kkv-k fejlesztésére fordított források évente több száz milliárd forintot tesznek ki, a 2019-2020-as évben például csak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által biztosított támogatások mintegy 164 milliárd forintra rúgnak, amelynek több mint fele vissza nem térítendő támogatás. Ehhez jönnek még a speciális konstrukciók és a szektorális költségvetési támogatások – fűzte hozzá.
György László aláhúzta, a 2021-2027-es uniós költségvetési időszak tervezésének az új stratégia az egyik alapdokumentuma, az intézkedések finanszírozásának jelentős része pedig uniós forrásból valósul meg.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!