Szász András bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt három év szabadságvesztést kapott, és a MVM részére 48 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezték. A táblabíróság megállapította azt is, hogy Kocsis István és Szász András bűnszövetségben követte el a bűncselekményeket.
Az ítélőtábla Varga-Sabján Lászlót bűnsegédként elkövetett sikkasztás és pénzmosás miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta.
Kocsis Istvánt és Szász Andrást a táblabíróság arra is kötelezte, hogy fizessen meg 5 millió 50 ezer eurós kártérítést és annak késedelmi kamatát az MVM-nek.
Kocsis István felesége esetében helybenhagyta a büntetőjogi felelősségét pénzmosásban és orgazdaságban megállapító korábbi törvényszéki ítéletet, így az jogerőre emelkedett.
Miután az első- és a másodfokú döntés között eltérés volt a bűnösség kérdésében, lehetőség nyílt a Kúria harmadfokú eljárására. A Legfőbb Ügyészség súlyosabb büntetés kiszabása érdekében fellebbezett, a vádlottak és védőik pedig felmentésért.
A keddi tárgyaláson a Legfőbb Ügyészség képviselője azt mondta, hogy az ítélőtábla megalapozott döntést hozott, és helyesen állapította meg a vádlottak bűnösségét.
Kemenes Csaba, az MVM képviselője a tárgyaláson arról beszélt, hogy a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta, mert véleménye szerint a tényállás megalapozott és a levont jogi következtetés is helytálló. Kérte, hogy az MVM-nek ne kelljen kifizetnie 5 milliárd forintot az egyik, a vádiratban érintett cégnek.
Kocsis István védője megalapozatlannak nevezte az ítélőtábla által megállapított tényállást. Szász András ügyvédje is felmentést indítványozott, Varga-Sabján László védője pedig arra hívta fel a figyelmet, a vádlott nem is volt abban a helyzetben, hogy tudja, mi miért alakult úgy, ahogy. Úgy vélte, az ítélőtábla a tényekből helytelenül következtetve állapította meg a vádlott bűnösségét, ezért felmentését kérte.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!