
Fotó: MTI
Az Európai Bizottság 2016. július 19-én hozott határozatával rekordösszegű, csaknem hárommilliárd eurós bírságot szabott ki az MAN, a Volvo/Renault, a Mercedes, az Iveco és a DAF kamionokat gyártó cégekre azért, mert 1997. január 17. és 2011. január 18. között az Európai Unió működéséről szóló szerződést megsértve, kartell keretében összehangolták a nagykereskedelmi listaárakat.
A tét mindenesetre óriási, egyes vélemények szerint a fuvarozók akár százmilliárd eurót is kiharcolhatnak a gyártóktól. A cégek azonban tagadják, hogy 1997 és 2011 között az árak mesterségesen voltak túl magasak. A megadott bruttó listaárak nem játszanak szerepet az értékesítésben – idézte a Trans.info Sacha Klingnert, az MAN szóvivőjét. – Védekezni fogunk az alaptalan követelések ellen – mondta Uta Leitner, a Daimler szóvivője.
Szakértők szerint nehezíti a bizonyítást, hogy szinte minden teherautó más és más. Méret, motor, pótkocsi, billenős vagy tartályos, hét különböző gyártó – ember legyen a talpán, aki összeveti az árajánlatokat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az ezer autót üzemben tartó flottaüzemeltető más árajánlatot kap, mint egy családi vállalkozás, amely néhány évente vásárol egy teherautót.




















