Míg a múlt év az európai uniós cukorpiacon a termelés bővítéséről szólt, mára megtört a kvóták kivezetése utáni lendület. Az egyes tagállamokban alaposan felfuttatott cukorrépa-termesztés 2017 októberét követően – miután feloldották a mennyiségi korlátozást az unióban – olyannyira túltelítette a kínálatot, hogy az egyébként is nyomás alatt lévő cukorárak mélypontra kerültek. Az Európai Bizottság legfrissebb adatai ugyanakkor már visszafogott termelési ütemre utalnak a közösségben. A brüsszeli statisztika alapján az unió cukorkivitele 1,6 millió tonna volt a 2018–2019-as gazdasági évben, ami ugyan a kvótakivezetés előtti évekhez képest még így is 21 százalékos növekedésnek felel meg, az előző szezonban exportált mennyiségnek azonban már csupán a fele volt.
A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint a túltermelés okozta nyomás enyhülésének köszönhetően valamelyest az árak is rendeződni látszanak. A fehér cukor idén augusztusban tonnánként 320 euróért kelt el az EU egészében. Ez gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbi árral. A gazdálkodóknak bizakodásra ad okot, hogy hosszú idő után megállt az áresés, a kilátásokat pedig tovább javítja, hogy a fehér cukor világpiaci átlagára szeptemberben négy százalékkal nőtt az egy hónappal korábbihoz képest, és meghaladta a 290 eurót.

Fotó: MTI/Varga György
Az árakat az idei terméskilátások is tovább növelhetik. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint ugyanis az előző öt év átlagánál alacsonyabb hozamokkal számolnak a gazdálkodók. A közösség átlagában a cukorrépa hozama 71,3 tonna/hektár lehet 2019-ben. Várhatóan itthon is a megszokottnál kevesebb cukorrépát takaríthatnak be a gazdálkodók. Bár az ágazati szakértők nyáron még optimistán tekintettek a szezon elé, kiderült, hogy a terméshozam nem éri el a várt szintet. A betakarítás a novemberi sok eső miatt a tervezettnél tovább is kitolódhat, a csapadék pedig a végleges hozamokon is változtathat.
A vetésterület itthon enyhén csökkent az idén. A gazdálkodókkal ebben az évben 13 100 hektárra kötött szerződést a kaposvári Magyar Cukor Zrt., további háromszáz hektáron pedig biorépát is vetettek, emellett 2202 hektáron folyik cukorrépa-termesztés az országban. A terményt innen a horvátországi Eszékbe és Verőcére szállítják.