Minden várakozást felülmúlt az MVM Zrt. okosbútor-pályázata iránti érdeklődés: csaknem hatszáz intézmény több mint ezerkétszáz pályázatot nyújtott be. A nevezések hetven százaléka általános- és középiskolákból érkezett, mellettük 11 egyetem is jelezte, hogy szívesen kihelyezne egyet az egyedi térbútorok közül.
Kígyó és kocka
A nyeremény két-két Kígyó, illetve Kocka fantázianevű bútor volt. A művészeti alkotásnak is beillő, tömör fából készült szabadtéri, ergonomikus okosbútorokon egyszerre többen is helyet foglalhatnak. Napelemekkel és USB–aljzattal is felszerelték, így alkalmasak telefontöltésre, mégpedig megújuló alapú villamos energiával. A sötétben hangulatos világítással is szolgálnak a bútorok, szintén a napelemek által előállított energiával.
A Kígyó sajátossága, hogy moduláris, így a variálhatósága miatt könnyen elhelyezhető bármilyen helyszínen. A Kocka egyediségét pedig az adja, hogy fedett, ezért esőben is használhatók az egymással szemben kialakított ülőhelyei.
Új találkozási pontok
A bútorokat egy általános iskolának, egy középiskolának, egy több funkciós oktatási intézménynek, illetve egy egyetemnek ítélte oda komplex szempontrendszer alapján a zsűri. A gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola, a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola, illetve a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központja gazdagodott egy-egy okosbútorral.
Kígyót helyezhetett ki az udvarára a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola, illetve a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium, amelynek főbejáratához kiválóan passzol a variálhatósága miatt. – Nagy öröm, hogy az iskolán megtalálható napelemek mellett egy ilyen okosbútorral bővíthetjük a zöldenergiát hasznosító eszközeinket – mondta Kajári Attila, a zalaegerszegi tankerület igazgatója. – Bízom benne, hogy a Kígyó idővel állandó találkozási pontként, új közösségi térként jelenik meg a diákok életében – tette hozzá, majd gratulált a diákönkormányzatnak a sikeres pályamunkához.