Dinamikusan bővül a hazai hitelezés, ezen belül a harmadik negyedévben a babaváró hitel vezette a növekedést a Magyar Nemzeti Bank frissen megjelent pénzügyi stabilitási jelentése szerint. Túlzott eladósodásról ugyanakkor a jegybank szerint szó sincs, mivel a mind a vállalati, mind a lakossági hitelpenetráció alatta marad annak a GDP-arányos szintnek, ami Európa fejlettebb részén jellemző.
Az MNB kiemelten foglalkozott a babaváró hitellel, mivel az a hozzá kapcsolódó állami garancia miatt ugyan a bankok számára nem jelent kockázatot, a nagy volumen miatt azonban lehetnek költségvetési és egyéb hatásai, ezért úgy ítélik meg, hogy fokozott figyelemmel kell követni ezt a szegmenst.
A harmadik negyedévben, vagyis az indulás utáni első három hónapban 29 ezer szerződést kötöttek, és az ügyfelek döntő többsége a maximális, 10 millió forintos összeget vette fel. Jelentős kiszorító hatása nem volt az új hitelnek, ugyanakkor hosszabb távon feltételezhető, hogy a kedvező kondíciók miatt valamelyest csökkentheti majd a lakáshitelek, illetve a személyi kölcsönök iránti keresletet.
A babaváró hitelt érdekes módon a jobb módúak vették fel jellemzően: 55 százalékban azok, akik az egy főre jutó jövedelem alapján a legfelső 20 százalékhoz tartoznak. A babaváró hitelt felvevők 47 százalékának nem volt érdemben más hitele a harmadik negyedév végén, 40 százalékuknak jelzáloghitele is volt, 7 százalékuk személyi kölcsönnel rendelkezett a babavárón felül, és mindössze 6 százalék volt, aki mind a három hiteltípussal rendelkezett.
A jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató (JTM) átlagosan 25 százalék a babaváró hitelek esetében, ezen belül mindössze 15 százalék azoknál, akik csak babaváróval rendelkeznek, míg a másféle hitellel is rendelkezők 68 százaléka esetében a JTM meghaladja a 30 százalékot. Ami a hitelfelhasználást illeti, a legtöbben lakáscélhoz kapcsolódóan igénylik, ugyanakkor kevéssé jellemző, hogy lakáshitel felvételekor önerőpótlásra használnák fel. A lakáscélok között első helyen a lakásvásárlás szerepel, ezt követi a lakásfelújítás-, és bővítés.