Ha hihetünk annak a bonmot-nak, miszerint a panellakások lakmuszpapírként működnek, valóban változás előtt áll az ingatlanpiac. Szakértők szerint felívelő időszak elején a panellakások kezdenek először drágulni, visszaeséskor pedig e lakástípus veszít először értékéből.
Az elmúlt évek általános drágulása ellenére megmaradó – téglalakásokhoz viszonyított – olcsóságuk miatt kelendő panelek kiemelkedő mértékű áremelkedése az idei év végére jelentősen lassult.
Az Ingatlan.com elemzése szerint a használt lakások iránti kereslet nyár elején csappant meg először, azóta pedig a panelek kínálati átlagára mindössze öt százalékkal emelkedett. Noha éves szinten ez is 18 százalékos drágulást és jelenleg átlagosan 578 ezer forintos kínálati négyzetméterárat jelent, ez már jóval mérsékeltebb növekedési ütem, mint a korábban tapasztalható, nemritkán 20-30 százalékos éves felértékelődés.
Eközben a fővárosi téglaépítésű lakások ára nyárhoz viszonyítva stagnált, éves szinten pedig tavaly december óta 13 százalékkal drágult ez a lakástípus. A megyeszékhelyeken mindössze egyszázalékos áremelkedés történt a panellakások körében.
Balogh László, a hirdetési oldal vezető gazdasági szakértője szerint a friss adatok megerősítik azt a már látható folyamatot, amely az áremelkedés végére utal, jóllehet az árak általános csökkenésére egyelőre nem lehet számítani.
Számos szakértő további jelentős felértékelődést várt az idei évre a paneleknél, már csak azért is, mert a családvédelmi akcióterv részeként július 1-jétől már használt ingatlanra, így akár panellakás vásárlására is fel lehet venni kedvezményes 10-15 millió forintos hitelt a csok mellé.
Ha azonban azt nézzük, hogy 2013-as mélypontjukhoz viszonyítva néhány esztendő leforgása alatt a panellakások a legtöbb budapesti kerületben és sok vidéki nagyvárosban kétszeresükre-háromszorosukra drágultak, az áremelkedés mérséklődése indokoltnak tűnik.
A legtöbb budapesti lakótelep már 2019 elején átlépte a lélektani határnak számító félmillió forintos átlagos négyzetméterárat. A Duna House friss októberi és novemberi értékesítési adatai szerint a budai oldalon mintegy 550 ezer forintos négyzetméteráron keltek el a házgyári lakások, a pesti oldalon 500-530 ezer forintért.
Maradt a dinamizmus
Jól kezdte a negyedik negyedévet és érdemben hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez az építőipar, miután októberben 20,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest. Bár kicsit lefékeződhet, de folytatódhat a dinamikus növekedési ütem a területen – állítják elemzők.