Erősödik az igény a házi pálinkára

Fellendült idehaza az otthoni pálinkafőzés: az elmúlt években összesen 26 ezer főzőberendezést vásároltak a házi pálinkára vágyók, a készülékek tulajdonosai pedig tavaly a korábbinál harminc százalékkal többet, összesen 151 ezer liter párlatot állítottak elő otthonukban. A friss adatokról a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: az unió illetékes fórumain újra napirendre kerülhet az a kezdeményezés, amely nyomán bizonyos mennyiségű tömény italt adómentesen lehetne előállítani. – Az ilyen felvetéseket a magyar kormány mindig támogatja, a hagyományainkhoz ugyanis ragaszkodnunk kell – jelentette ki Tállai András.

Jakubász Tamás
2020. 01. 20. 6:10
MN_SABLON
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Kemény tárgyalások révén jutottunk el a mostani rendszer, a kedvezményes, hétszáz forintos adójegy bevezetéséhez – emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve, hogy az adómentes pálinkafőzés témája tavaly újra az unió napirendjére került.

– A magyar kormány szeretné eltörölni ezt a csekély terhet is, ezért minden ilyen törekvést támogat – jegyezte meg a pénzügyminiszter-helyettes. Mint fogalmazott, a mai időkben szó szerint létkérdésnek számít, hogy egy-egy nép megtartsa, megtarthassa régi szokásait és hagyományait. Az adómentes pálinkafőzés szabadságáról ezért nem tett le a magyar kormány. Tállai András úgy vélekedett, az adómentes párlatkészítés lehetősége az Európai Unióban mindenkit megillethetne.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.