Elképesztő méreteket öltött az elmúlt időszakban a kormoránok okozta kár a hazai élővizekben. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója szerint míg korábban szeptember végén, október elején jelentek meg az első csapatok, tavaly már augusztustól védekezni kellett a kártevő madarak ellen. – Az ősszel végig nagy erőkkel dolgoztunk azon, hogy megóvjuk a halállományt. Az idegenhonos halragadozók egy húsz-harminc hektáros halastóban pár óra alatt visszafordíthatatlan kárt tudnak okozni – fogalmazott.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/vCSwqobaIw9TsPdUqgtaI7Z2yD52CBeCWGQYahbEEhk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlNTE3NzJmZGRmOTRmMDc5MzJiYzQ0N2EwMjg3ZTYw.jpg)
Fontos részleteket árult el Nagy Márton a kínai hitel felvételéről
A nemzetgazdasági miniszter jelezte, hogy a hitelt főként infrastrukturális fejlesztésekre költik.