– A magyar divatmentoring program célja, hogy a mentoráltak olyan tudást kapjanak, amellyel elérhető a stabil hazai működésük – mondta Bata-Jakab Zsófia, hangsúlyozva, hogy a CNMI mentorprogramja pedig a nemzetközi sikerek elérésében tud segíteni. Tavasztól előreláthatóan újabb márkák kapnak lehetőséget a magyar divatmentoring programban való részvételre – nyilatkozta lapunknak az ügynökség vezetője. A magyar mentorprogram során sok figyelem jut a márkák közösségi médiában való megjelenítésére is, erre többek közt a szakmai szempontok alapján kiválasztott Chen Mónika Emma márkafejlesztési menedzser és Bernát Sára Emília divat- és luxusstratégiai tanácsadó készíti fel a mentoráltakat.
A többi mentor – Ádám György (ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara bizottsági tagja), Kárpáti Kriszta (szabadúszó divat PR-szakember), Kázsmér Nikolett (befektetési menedzser, inkubációs terület), Szentesi Réka (divatkutató), Tátrai Péter (befektetési igazgatóhelyettes), Horváth Alexandra (CFO, Aeron), Martényi Tímea (értékesítési és fenntarthatósági szakértő) – a divathoz és márkaépítéshez kapcsolódó különböző területeken szerzett tapasztalatuknak köszönhetően pontosan látja a márkák erősségeit és fejlesztendő területeit.
Az MDDÜ nemrég tagja lett a World Design Organizationnek (WDO) is, amely globális szinten fogja össze a különböző szereplőket a dizájn területén. – Ez óriási kapcsolatrendszerhez való hozzáférést jelent, ami újabb kapukat fog kinyitni az MDDÜ-nek és a magyar dizájnereknek is – foglalta össze az esemény jelentőségét Bata-Jakab Zsófia. Kifejtette: a WDO 150 szervezetet tömörít, és ha egy dizájner az MDDÜ-höz fordul segítségért, hogy egy meghatározott célpiacra el tudja juttatni a termékeit, akkor tudnak segíteni kapcsolatok átadásában, találkozók megszervezésében. – Ez sokkal hatékonyabb, mintha Magyarországról hideghívással keresnénk meg szakembereket – emelte ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!