A tavaly indított összesen 527 698 fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem túlnyomó többségét követeléskezelők, közszolgáltatást végző társaságok – tömegközlekedési és közműcégek, valamint mobilszolgáltatók – kezdeményezték. Emellett sok volt a hitelkártya-tartozás, a parkolási bírság, valamint a szerzői jogvédelem miatt indított fizetési meghagyás is. Az eljárások 96 százalékát 10 ezer és egymillió forint közötti összegű tartozás miatt indították, de több mint ezer esetben 10 millió forint feletti követelés érvényesítésére is benyújtottak kérelmet – utóbbira jellemzően céges ügyekben került sor – ismertette a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
Nem kell bizonyíték az eljárás megindításához
Az eljárások döntő részét – 521 ezer kérelmet – elektronikusan nyújtották be, a szóban vagy papíron előterjesztett kérelmek száma elenyésző volt. Papíralapon és szóban magánszemélyek nyújthatnak be fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet, valamint olyan társasházak, amelyeknek a közös képviseletét nem egyéni vállalkozó vagy jogi személy látja el.
– A szóbeli és papíralapú kérelmek alacsony aránya (1,2 százalék) azt mutatja, hogy továbbra is kevés magánszemély kezdeményezi az eljárást – mondta Tóth Ádám. A MOKK elnöke hangsúlyozta, hogy az ismerethiány és az elhúzódó pereskedéstől való félelem miatt még mindig sokan hagyják veszni a jogos pénzkövetelésüket. Holott 30 millió forintos összeghatár alatt magánszemélyek bármely közjegyzőnél kezdeményezhetik a fizetési meghagyás kibocsátását, 3 millió forint alatt pedig ez a legegyszerűbb módja a per nélküli pénzkövetelésnek. Tipikusan ilyen helyzet, ha a bérlő elmarad a bérleti díjjal, nem fizetnek vissza egy magánkölcsönt, vagy károkozásból eredően van követelésünk valakivel szemben. De akkor is kezdeményezhető fizetési meghagyásos eljárás, ha egy webáruház nem fizeti vissza a visszaküldött termék vételárát, a légitársaság megfeledkezik a poggyászkár megtérítéséről, vagy a munkáltató nem fizeti ki az alkalmazott munkabérét, túlóráját, végkielégítését.