A testület kiegyensúlyozott képet adott a magyar gazdaság eredményeiről és elismerte a kedvező hazai makrogazdasági folyamatokat – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM).

Idén is biztosított az ország kenyere
Országszerte tart az aratás.
A testület kiegyensúlyozott képet adott a magyar gazdaság eredményeiről és elismerte a kedvező hazai makrogazdasági folyamatokat – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM).
A tanulmány leszögezi, hogy a magyar gazdaság uniós összevetésben kimagasló, 4 százalék feletti átlagos gazdasági növekedést ért el az elmúlt négy év során, és a következő években is folytatódhat az uniós átlag feletti bővülés – írták.
Megjegyezték, a jelentés kiemeli, hogy a magyar gazdaság tavaly képes volt érdemben ellenállni a nemzetközi és európai gazdasági lassulásnak, növekedésének fő mozgatórugója ugyanis a belföldi kereslet és a magas szintű beruházási aktivitás volt.
„Az erőteljes bérnövekedés és a kedvező hitelfelvételi lehetőségek, köztük a tavaly júliusban indult babaváró hitelprogram az előttünk álló években tovább ösztönzik a fogyasztást és a beruházásokat” – fogalmazott a PM.
A bizottság szerint 2020-ban valamivel visszafogottabb, de még mindig magas növekedés várható. A magyar bruttó nemzeti össztermékhez viszonyított államadósság továbbra is folyamatosan csökkenő pályán van, és azon is marad – tették hozzá.
A devizában fennálló államadósság csökkentésével és a magyar lakosság egyre növekvő szerepvállalásával még inkább mérséklődött az állam finanszírozásának kitettsége a nemzetközi pénzpiacok ingadozásának – írták.
Az országjelentés megállapítja, hogy a magyar bankrendszer tőkeellátottsága megfelelő, nyereségesen működik, és ellenálló a kedvezőtlen makrogazdasági fejleményekkel szemben, míg a nem-teljesítő hitelek aránya tovább csökkent, az új hitelkihelyezések száma pedig erősen növekedett – áll a PM közleményében.
Az előző évekhez hasonlóan a jelentés kiemeli a munkaerőpiac jó teljesítményét, amely továbbra is jellemzője a magyar gazdaságnak. A foglalkoztatás szintje újabb történelmi csúcsra emelkedett, a munkanélküliség a válságot megelőző szint alá esett, a bérek jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt két évben – sorolták.
Az adózás területén a bizottság hangsúlyosabban elismeri a gazdaságfehérítő intézkedéseket, külön kiemelve az áfarés jelentős csökkentését és az áfabeszedés hatékonyságának javítását. Tavalyhoz hasonlóan ezúttal is elismeréssel szól a jelentés az adórendszer egyszerűsítését célzó lépésekről – írta a minisztérium.
Országszerte tart az aratás.
Heti gazdasági összefoglaló.
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.
Nem az a korosztály adósodik el bátrabban, amire először gondolnánk.
Országszerte tart az aratás.
Heti gazdasági összefoglaló.
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.
Nem az a korosztály adósodik el bátrabban, amire először gondolnánk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.