Balog Ádám Elnök-vezérigazgató kezdeményezésére az MKB Bank Nyrt. a pénteki napon egymilliárd forintot adományoz a koronavírus-védekezéssel kapcsolatos kormányzati erőfeszítések támogatására, különösen az időskorúak tájékoztatásával és védelmével kapcsolatos intézkedések elősegítésére – közölte a pénzintézet.
Egymilliárd forintot adományoz az MKB Bank a koronavírus elleni harchoz
– Azt hiszem, semmi különösebb magyarázatot nem igényel az, ha egy magyar tulajdonban lévő bank elsőként érzi kötelességének azt, hogy Magyarországnak segítsen. Ezzel párhuzamosan az MKB Bank már a legmagasabb szakértői szinten elemzi, hogy a koronavírus esetleges negatív gazdasági következményeinek enyhítése terén milyen módon tudja támogatni ügyfeleit, illetve milyen módon tud együttműködni ez ügyben a kormányzati szervekkel és a piaci szereplőkkel – nyilatkozta Balog Ádám.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMegkezdődtek a kifizetések a Napenergia plusz programban
A kormány ingatlanonként akár ötmillió forint támogatást kínál a családok fejlesztéseihez.
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Már munkát keres ezerötszáz ember.
Stabil lábakon áll Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye gazdasága
Továbbra is munkaerőkereslet van a térségben.
Van egy autópálya idehaza, amelyen most nem kell útdíjat fizetni
Mutatjuk, melyik az.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Napi balfék: Ez a csacsi mindent hall!
Elszabadul a pokol
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Bayer Zsolt: Elszabadul a pokol
Házasság első látásra: titokzatos hódoló tűnt fel János oldalán – mi lesz ebből?
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Orbán Viktor: Ma egyedül kell küzdenünk a békéért
Ők is szóba jöhetnek Sztankovics utódjaként a Fradinál – NS-infó
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Komoly üzenet érkezett Pekingből + videó
Címoldalról ajánljuk