Téves értelmezés miatt több fodrász- és szépségszalon beszüntette napi tevékenységét délután 3 órakor hétfő óta, amikor kihirdették, hogy a koronajárvány terjedésének megakadályozására a kormány elrendelte egyes üzletek bezárását. Olvasóink is felhívták a figyelmet a jelenségre, akadt, akit telefonon értesített a fodrásza a „kötelező” változásról. Kérdésünkre az egyik ilyen fővárosi szalonban azt mondták, hogy több helyen érdeklődtek az intézkedés bejelentése után, ám elmondásuk alapján a szakmai fórumokon, sőt a hatóságoktól is ellentmondásos iránymutatást kaptak, ezért jobbnak látták, ha átállnak a 15 órai zárásra, mivel büntetés jár a szabályszegésért.
Közegészségügyi szempontból jelenleg az a legszerencsésebb, ha minél kevesebb olyan hely marad elérhető, ahol több ember hosszabban összegyűlhet zárt légtérben, a fodrász- és kozmetikai-, masszázs szalonok márpedig ilyenek. Ezzel együtt jelenleg nem tiltja semmi a megszokott működésüket. A félreértés alapját az adja, hogy sokan az „üzlet” kifejezést túlságosan széleskörűen értelmezik, és a boltokat, illetve a különféle, üzlethelyiségben zajló szolgáltatások tereit is e körbe sorolják. Ám ez esetben félrevezető módon, mivel jelenleg csak a klasszikus kereskedelmi tevékenységen belül érvényes az elrendelt napi korlátozás, azon belül is az iparcikkek értékesítőinél, míg a napi fogyasztási cikket, élelmiszer alapanyagot, dohányárut, állateledelt, háztartási tisztítószert, drogéria terméket illetve gyógykészítményt kínáló boltok, továbbá az üzemanyagtöltő állomások továbbra is egész nap üzemelhetnek a megszokott módon.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ ennek kapcsán azt közölte az MTI-vel kedden, hogy nem lehetnek nyitva egyes boltok (például ruhabolt, cipőbolt, műszaki eszközök, háztartási cikkek, bútorok boltja) kedd délután 3 órától a koronavírus-járvány miatt, kivétel például az élelmiszerüzlet és a patika. A főszabály szerint a rövidített nyitva tartással érintett üzletekben a délutáni zárás után reggel 6 óráig csak az alkalmazottak lehetnek jelen. A központ megerősítette, hogy a szolgáltató szektorra – például manikűrös, fodrász, masszőr, kozmetikus, edzőtermi szolgáltató – még nem vonatkozik a jogszabály, tehát továbbra is teljes körűen nyitva lehetnek, ugyanakkor a kormány javasolja a járványügyi óvintézkedések fokozott betartását.