– Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítési akciótervét kell elindítani, célul kitűzve a növekedést, a munkahelyteremtést, valamint a munkahelyek megőrzését – hangsúlyozta tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a gazdasági kamarák, valamint a jegybank és a vállalkozói érdekképviseletek vezetőivel folytatott videókonferenciáján. A csomagot várhatóan a jövő hét első napjaiban ismerteti a kormány.
– A költségvetés radikális átalakítására van szükség, hozzá kell igazítani a jelenlegi helyzethez és az év végéig előrejelzett változásokhoz. Nincs értelme ugyanakkor teljesen új büdzsét készíteni 2020-ra, mivel a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben nem lehet tudni, mi történik a közeljövőben. A jogszabályok viszont lehetővé teszik az eltérést az elfogadott idei költségvetéstől – fogalmazott a miniszterelnök.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benkő Vivien Cher
Úgy értékelte, nem lenne helyes lépés egyes tételek automatikus megvágása, a felszabadítható pénzekből viszont a válságkezelés és a gazdaság újraindítása érdekében alapokat kell létrehozni.
Orbán Viktor a készülő 2021-es büdzséről elmondta, olyan lecsupaszított költségvetést kell elkészítenie a kormánynak, amely minél nagyobb mozgásteret hagy a válságkezelésre és a gazdaság újraindítására. Hozzátette: a jegybankkal közösen kell megtervezni, miként lehet a monetáris és fiskális eszközök felhasználásával a lehető legnagyobb lökést adni a magyar gazdaságnak.
Közzétette a miniszterelnök bejelentésével szinte egyidőben gazdaságstabilizáló programcsomagját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A szervezet úgy látja, az állami szerepvállalás dominanciája mellett a vállalkozásoknak, vagyis a munkaadóknak és a magánszemélyeknek, tehát a munkavállalóknak is részt kell venniük a tehervállalásban, elsődleges feladat a kínálati oldalon jelentkező krízis kezelése.
A kamara négy területen fogalmazott meg egyfelől azonnali, a járvány miatt hozott korlátozások feloldásáig szükséges intézkedéseket, másfelől középtávú, a gazdaság újraindításának időszakára tett javaslatokat: a Nemzeti Válságkezelési Alap felállítása, garancia a munkahelyek megtartására, a kialakult munkanélküliség azonnali kezelése, az életképes hazai vállalkozói kör kiemelt támogatása, kiegészítve a közjó érdekeit szolgáló intézkedésekkel.