Nagyot gyengült a forint az elmúlt két napban, de most a többi régiós valutával is ez történt. Vélhetően átmeneti eladási hullámról van szó. Hétfőn a korábbi mélyponton, az euróhoz képest 340-es szinten álló hazai deviza hirtelen összeomlott, és 347 fölé került. Ezt kisebb megnyugvás követte, tegnap azonban újra szakadni kezdett, és immár 348 fölött is járt, ráadásul a kora délutáni órákig nem is tért magához. A korábbi gyengüléstől eltérően azonban ezúttal a cseh korona és a lengyel zloty is gyengült, ráadásul nem kismértékben: a zloty egy hét alatt négy százalékot, a korona ötöt. A forint esetében csak azért tűnik ijesztőbbnek a gyengülés, mert egy eleve két éve tartó gyengülő trend után következett be, melynek során újabb és újabb örökös mélypontokat ért el, míg a zloty és a korona stabilak voltak ebben az időszakban.
Most a gyengülés oka egyértelmű: a koronavírus okozta félelmek miatt általános menekülés zajlik mindenfajta befektetési eszközből, így a visegrádi országok saját valutában denominált kötvényeiből is, de a nagy tételben eladott részvények árának devizára konvertálása is szerepet játszhat. Ezt most, úgy tűnik, egyelőre az sem kompenzálja, hogy a korábban a forintot gyengítő spekulatív pozíciók értelmüket vesztették.
Ami a továbbiakat illeti, abban lehet bízni, hogy mint ilyen esetekben általában, a pánikszerű eladási hullám elül, ezért a mostani gyengülés kiváltó oka hamar megszűnik.