Kevés autó, gyorsan zajló útfelújítások

Kisebbek a torlódások, ezért nyugodtabb körülmények között tudják végezni az útfelújítási és -karbantartási munkákat a Magyar Közút szakemberei – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a szervezet. Ebben az évben 187 felújítási projekten belül összesen 582 kilométernyi út újulhat meg, mintegy 95 milliárd forint értékben.

2020. 04. 07. 5:45
Kisebb forgalomban a munka is kevésbé balesetveszélyes Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazai úthálózat rekonstrukciója három program égisze alatt zajlik. A Komplex útfelújítási program által idén 42 projektben csaknem 95 kilométeren újulnak meg útszakaszok összesen 12 milliárd forint értékben. A tavaly elindított Magyar falu programon belül ötvenmilliárd forint értékben kezdődhetnek el felújítások, a 2019-ben indult programban szereplő projektek közül idén 90 szakaszon, 236 kilométeren végeznek a kivitelezők.

Ezenfelül a 2020-as évre is újabb ötvenmilliárd forint értékű program előkészítése zajlik. A Terület- és településfejlesztési operatív programban (TOP) idén 54 útszakaszon végeznek majd munkákat 122 kilométeren, több mint 16 milliárd forintból. Az M1-es autópályán Budapest és Tatabánya között mindkét irányban összesen 71 pályakilométernyi szakaszt állítanak helyre a kivitelezők több mint 22 milliárd forintból. Fontos feladat továbbá a Közép-Duna térségében, valamint a Mezőhegyes és az M43-as autópálya között tervezett országos közúti felújítások kivitelezése is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.