Több száz fős leépítésre készül a Budapest Airport

Csaknem háromszáz munkavállalójától válik meg a Budapest Air­port – értesült a Magyar Nemzet. A dolgozókat azért bocsátják el, mert a repülőtéren március közepe óta alig van forgalom. Ez azonban heteken belül változhat, a diszkont-légitársaságok foglalási rendszereiben májusra ugyanis már több tucat városba lehet repülőjegyet vásárolni.

2020. 04. 25. 6:50
Kiüresedés. Egyesek szerint nincs messze az idő, amikor visszatér az élet a kihalt repülőtérre Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legfeljebb 275 főre jelentett be létszámcsökkentést a BUD-csoport, ez a szám azonban a forgalmi helyzettől füg­gően és a munkahelyvédelmi intézkedéseknek köszönhetően még jelentősen csökkenhet – közölte lapunk kérdésére a ferihegyi repülőtér kezelője. A cég a létszámleépítést a forgalom újraindulásának időpontjától és ütemétől függően, több lépcsőben hajtja végre. Az ok közismert: a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma áprilisban 99,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, szinte kiürült a reptér. Míg 2019 áprilisában átlagosan napi 44 ezer induló és érkező utas haladt át a repülőtéren, 2020 áprilisában alig 250–300 fő. A korábbi tizenhat helyett jelenleg egyetlen csatornán végzik az utasok biztonsági átvizsgálását, a kereskedelmi egységek zárva tartanak, a terminálépület jelentős részét is lezárták.

Az előrejelzések szerint az országhatárok megnyitását és a légi járatok újraindulását követő időszakban a korábbinál kevesebb légi utast köszönthetnek majd a repülőterek. Így a budapesti repülőtér utasforgalma sem idén, sem a következő két-három évben nem fogja elérni a korábban előrejelzett 17 millió, sem pedig a tavaly mért 16 millió főt. A vállalat biztonságos és hatékony működését szem előtt tartva a Budapest Airport nem tudja fenntartani a 16-17 millió fős utasszámhoz mért dolgozói létszámot, ezért elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés. A leépítés elsősorban azokat a munkaköröket érinti, amelyekben a forgalomcsökkenés miatt jelentősen mérséklődött a munkavégzés – közölték, hozzátéve, hogy készen állnak a repülőtér biztonságos működtetésére és a forgalom fokozatos visszaépítésére.

Kiüresedés. Egyesek szerint nincs messze az idő, amikor visszatér az élet a kihalt repülőtérre
Fotó: Kurucz Árpád

A forgalom visszatérésére vonatkozó előrejelzések meglehetősen eltérőek. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség friss becslése szerint az egy évvel korábbihoz viszonyítva felére csökkenhet az idén a légi utasok száma ­Európában és 6,7 millió légi közlekedéshez kapcsolódó állás szűnhet meg. A prognózis szerint Magyarországon 53 százalékos utasforgalom-csökkenés lehet és 38 ezer állásra nem lesz szükség.

Vannak derűlátóbb vélemények is: Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint már idén nyáron repülni fognak a családok a nyaralóhelyekre, tengerpartokra. Az ír fuvarozó ebben partner lesz, mert akár egy euróért is eladja a jegyeket, csak vigyék. Május elejétől több, egyelőre meg nem nevezett bázisát is újranyitja a Wizz Air: Váradi József vezérigazgató azt nyilatkozta, folyamatosan figyelik a piaci lehetőségeket. Az egyik bázis Bécs lesz, május elsejétől egyebek között spanyol és olasz városokba indítanak járatokat Schwechatról. Kérdés persze, hogy addig feloldják-e az érintett országokban a határátlépésre vonatkozó korlátozásokat. Mindenesetre aki bátor és van kedve utazni, az május–június­ban igen kedvező áron teheti meg. Mind a Ryanair, mind a Wizz Air foglalási rendszerében többtucatnyi európai város szerepel, köztük olaszok is, az árak pedig 5-10 ezer forint között vannak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.