Erős szezont várnak vidéken

Az első szabad hétvége jön a fővárosi vendéglátásban, ahol immár korlátozások nélkül, de az ajánlott távolságtartással lehet kikapcsolódni. Megérzi a főváros a beutazó turisták hiányát, emiatt a szolgáltatók egy része ki sem nyit a külföldi vendégek őszi visszatéréséig. Vidéken a nyár közeledtével egyre lendületesebben alakul a forgalom, a Balatonnál kifejezetten jó szezont várnak.

2020. 05. 28. 5:45
Budapesten egyelőre csak a vendéglátóhelyek fele nyitott ki Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon hiányoznak a külföldi turisták a budapesti vendéglátó egységekből – ez derül ki a Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11, fővárosi tematikus utcában végzett felmérésből, ami az elmúlt szűk hét tapasztalatait mutatja. A nonprofit szervezethez kétszáznál több vendéglátóhely tartozik, amelyek többsége a Ráday utcában, a Bartók Béla úton és a Liszt Ferenc téren, vagyis turisztikai­lag frekventált helyeken vannak. A tagok közül több mint kilencven még nem nyitott meg a vendégek előtt, főként a Haris köznél, a Mikszáth téren és környékén, valamint a Pozsonyi úton. Viszont az egységek javarésze már üzemel a Deák Ferenc utcai Fashion Stree­ten és a Király utcában – mutat rá a felmérés, amiből ezzel együtt az is kiderül, hogy nincs Budapesten olyan szórakoztató negyed, ahol csalódnának a kikapcsolódásra vágyó vendégek, mindenütt vannak már üzemelő helyek.

Antal Attila, az érdekképviselet igazgatója a Magyar Nemzetnek azt jelezte, hogy a pia­ci szereplők többségét felkészületlenül érte a még nem várt újranyitás lehetősége, sokaknak nincs elég munkavállalója, és óvatosabbak a turistahiány miatt várható veszteségek felmérésekor. Sok helyütt megszűnt a reggeliztetés, az otthondolgozók miatt ebédidőben kicsi a látogatottság, ami inkább késő délutánra, estére élénkül meg a vacsorázóhelyek kerthelyiségeiben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.