Március közepén, a gazdaságvédelmi intézkedések első ütemében vezette be a kormány a hiteltörlesztési moratóriumot – ennek nyomán idén nem kell fizetni sem a kamatot, sem a tőkét, sem a díjat. A pénzügyminiszter helyettesétől azt kérdeztük: eddig milyen számok kapcsolódnak az intézkedéshez.
Kétezermilliárd forint maradhat a hiteladósoknál
Eddig nagyjából az adósok negyven százaléka vállalta, hogy a válságban is törleszt, a többieknél viszont akár kétezermilliárd forintot is hagyhat idén a márciusban bevezetett hitelmoratórium – nyilatkozta lapunknak a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András szerint még Nyugat-Európában sem kínáltak a kormányok ekkora könnyebbséget az adósoknak. Hozzátette: Gyurcsányék idején semmilyen segítség nem volt, százezreket fenyegetett az utcára kerülés.
– Meg kell említeni, hogy a fizetési moratórium automatikusan életbe lépett minden hitelnél, de aki akarja, a válság ideje alatt is fizetheti a részleteket, a korábbiak szerint – kezdte Tállai András.
Mint az államtitkár elmondta, a jelenlegi adatok szerint a lakossági ügyfelek negyven százaléka továbbra is törleszt, a vállalati hiteleknél az ügyfelek nagyjából ötven százaléka fizet. – Ha a moratórium lehetőségével minden adós élne, akkor 3600 milliárd forint maradna idén a háztartásoknál és a vállalatoknál. A jelenlegi számok alapján akár kétezermilliárd forintot is hagyhat idén az intézkedés az adósoknál – fogalmazott az államtitkár.
Tállai András a hitelmoratórium ügyében több tényezőre is felhívta a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a magyar az egyik legszélesebb körű ilyen adósvédelem világszerte. Mint kifejtette, a legtöbb országban, így Nyugat-Európában is jellemzően csak szűkebb kör – leginkább a bajbajutottak – élhetnek fizetési haladékkal, a kedvezmény időszaka pedig általában három hónap. – Ehhez képest idehaza minden hitelszerződésnél és ügyfélnél érvényesül a moratórium, ráadásul december 31-ig – mondta a miniszterhelyettes, aki szerint tulajdonképpen örömteli, hogy tíz ügyfélből négy-öt nem kéri idehaza a halasztást. Ez a miniszterhelyettes szerint annak a nyilvánvaló jele, hogy a magyar családok és vállalkozások anyagi helyzete az utóbbi években megerősödött.
– A vírusválság a hazai gazdaságot ereje teljében, a lakosságot pedig jó pénzügyi helyzetben találta – vélekedett, majd hozzátette: nem így volt ez 2008-ban, 2009-ben. – Gyurcsányék dilettáns gazdaságpolitikája miatt az ország gyengén állt, a társadalom saját erejéből nem tudta kezelni a helyzetet, a nyakig eladósodott államtól pedig semmilyen segítséget nem remélhetett – idézte fel Tállai András. Hozzáfűzte: most nemcsak a hitelek fizetését függesztette fel a kormány, de – gondolva a legnehezebb viszonyok között lévőkre – a kilakoltatásokat is megtiltotta. Szerinte ehhez képest Gyurcsányék idején százezreket fenyegetett az utcára kerülés.
A mostani időszakra visszatérve az államtitkár végezetül két gyakorlati szempontot említett meg. Egyrészt azt, hogy a moratórium lehetősége folyamatosan nyitva áll: aki jelenleg törleszt, bármikor kérheti annak felfüggesztését és fordítva is, újrakezdheti a fizetést, aki eddig kihasználta a jogszabály garantálta halasztást. Másfelől lényeges, hogy nem jelenthet a korábbinál nagyobb terhet az újrainduló fizetés, emiatt a moratórium idejével meghosszabbodik a futamidő. Idetartozik az is, hogy nem számítható fel kamatos kamat a moratórium idején.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTöbb mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Mennek is, maradnak is.
Így juthat ingyen autópálya-matricához
Nem kell érte sokat tenni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szemben az erőszakkal
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Elképesztő ára van annak a bornak, amit Orbán Viktor adott a kínai elnöknek
Balesetet szenvedett Király Viktor, aggódnak a rajongók - Fotó
Hont András Facebook-posztja egyértelműen cáfolja a HVG állítását
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Megható pillanatok: így köszöntötte Hosszú Katinka a születésnapos férjét
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Elszabadul a pokol
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezTöbb mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Mennek is, maradnak is.
Így juthat ingyen autópálya-matricához
Nem kell érte sokat tenni.