Több szempontból is érdekesen alakult az első negyedév a lakáshitelek piacán. Márciusban 84,5 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a bankok, ami éves szinten kilencszázalékos növekedést jelent. Az idei első három hónapban pedig 235,9 milliárd forintra rúgott a lakáshitel-szerződések összege, ami 16 százalékos emelkedésnek felel meg. Egyúttal azt jelzi, hogy márciusban a járvány még nem vetette vissza a lakáshitelezést, amiben a Money.hu szakértői szerint szerepet játszhat, hogy a lakáshitelek átfutási ideje egy-három hónap is lehet.
A negyedéves lakáshiteladatokból az is látszik, hogy látványos növekedés ment végbe a támogatott kölcsönökben: január eleje és március vége között közel 43 milliárd forint volt az összegük, ez pedig 88 százalékos bővülésnek felel meg. Közben a piaci alapon kínált lakáshitelek összege az első negyedévben 191,5 milliárd forintot tett ki, ez pedig kilencszázalékos emelkedést takar.
Mindez azt is jelenti, hogy az idei lakáshitelpiaci növekedést elsősorban a támogatott lakáshitelek húzták. Miközben a lakáshiteleknél még nem látható a járványhatás, a személyi kölcsönök piacán viszont már megjelent.
Márciusban ez utóbbiak összege 36,4 milliárd forint volt, ami több mint 25 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. Az első negyedévben 124 milliárd forintnál tartott a személyikölcsön-szerződések összege, ez mindössze kétszázalékos csökkenésnek felel meg.