Amely egyúttal a világ legzöldebb városa is, így a „kulturális világutazáshoz” kellemes környezetet és biztonságos, higiénés feltételeket biztosít. – Erre a narratívára építve számos tematikus városnéző csomagot dolgoztak ki a Wien Tourismus munkatársai. A kampány arculati elemei Bécs nemzetközi jellegét hangsúlyozó attrakcióit áthallásos módon ábrázolják, bemutatva, hogy miként lehet rövid időn belül „világok között ugrálni”, 0,8 nap alatt megfordulni a Föld körül – fogalmazott a szakértő.
Kikerülik a multikat
A nemzetközi versenyelőny biztosítása és a helyi turizmusgazdaság erősítése érdekében a városvezetés számos szakmai akciót indított. A turisztikai hivatal honlapján például közvetlen foglalási rendszert működtetnek, hogy a helyi szállodák kikerülhessék a nemzetközi foglalási portáloknak fizetett jutalékot. – Az előnybe került szolgáltatók így első kézből kaphatnak tájékoztatást 25 potenciális küldőpiacról. Emellett rengeteg ingyenes szakértői segítséget kapnak – folytatta Kovács Balázs. – A digitalizáció is teret nyert. Kifejlesztették az Ivie applikációt, amelyen keresztül a turisták valós idejű információkat kaphatnak a város megélhető élményeiről. A fejlesztők főként a bécsiekkel mint potenciális vendégekkel számolnak, akik felhasználóként tematikus vezetett túrákról kaphatnak személyre szabott tippeket, jelenleg Beethoven, a Ring palotái, valamint a bécsi modern művészet témáiban – sorolta.

Élménykártya otthon
A külképviselőként számos innovációs megoldást jegyző szakértő kiemelte: a város a lakóira különösen koncentrál, potenciálisan az elsődleges küldőpiacának tekinti a helyieket. Például augusztus közepétől készül el a Bécsben élők elvárásaira szabott Experience Edition városkártya, amely egy éven keresztül lesz érvényes, 25 euróba kerül, és komoly, 20 százalékot meghaladó kedvezményeket, klubjellegű egyedi szolgáltatásokat biztosít tulajdonosainak. A városkártya beleillik az uralkodó trendbe, illetve azok a célok is, amiket a múlt ősszel meghirdetett, látogatógazdaságról szóló stratégiában fogalmazott meg Bécs.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!