Elkerülhetetlen az éghajlatváltozás

Óriási változáson megy keresztül az agrárium az egyre szélsőségesebb időjárás miatt. A gazdálkodás lassan a forró délről észak felé tolódik. Legalább 22 millió, az Európai Unióban tevékenykedő mezőgazdasági munkást érint közvetlenül az éghajlatváltozás. Hatvanöt százalékuk már változtatott a termelési módszerein. A globális felmelegedés hatásai hazánkat sem kerülik el, a csapadékhiány és a szeszélyes időjárás okozza a legnagyobb gondot.

A klimatikus viszonyok átalakulásával már itthon is megterem a kivi Fotó: MTI/Varga György

Átalakulóban van a világ mezőgazdaságának szerkezete. Ami pár évtizeddel ezelőtt meghökkentő volt, az már a mindennapjaink része. Nem ritka látvány ma már egy olasz vagy spanyol licsi-, illetve papaya-ültetvény, noha nem odavaló e két, Dél-Amerikából és Dél-Kínából származó gyümölcs. Az éghajlatváltozás miatt a gazdálkodás lassan a forró délről észak felé tolódik. A spanyol gazdák 65 százaléka már megváltoztatta növénytermesztési módszereit, különösképp a vízgazdálkodás, valamint az aszály miatt. Ám ez sem segített rajtuk, tavaly így is odaveszett olajbogyó-ültetvényeik 57 százaléka. Csupán az unióban 22 millió termelő érintett az éghajlatváltozás miatt.

Vajon kell-e itthon is vészharangot kongatnunk?

A választ a Pannon Egyetem Növénytermesztési és Földhasználati Tanszékének vezetőjével kerestük. Tóth Zoltán úgy véli, hosszú távon nagy az ökológiai alkalmazkodóképesség, de egy emberöltőt vizsgálva bőven vannak problémák.

– Vészharangot nem kongatok, de a legnagyobb gondot a vízhiányban látom, leginkább a Kárpát-medence területén. Most egy hőmérséklet-emelkedési ciklusban járunk, óriási károkat okozhat a csapadék csökkenése. A felmelegedéssel a párolgás is nő, amely fokozott vízhiányt eredményez – fogalmazott a szakember. Nem jó a túlzott eső, hó sem, hiszen a termőföld időegység alatti vízbefogadási képessége véges, illetve jelentős az erózió is. Egy intenzív záporeső alkalmával hektáronként akár több tíz tonnányi termőföldet is elveszíthetünk. Nem csupán a meleg, aszály, csapadék összefüggését kell vizsgálni, hanem a hideg megjelenését is, amely gyakran nem a megszokott évszakban, hanem később, virágzásuk alatt éri a növényeket.

– Amennyiben hideg van, jelentős mennyiségű kártevő, emlősök, rovarok, gombák pusztulnak el, ám ha meleg a tél, akkor általában több védekezésre van szükség.

A telek enyhülésével az eddigi kártevők mellett újabb fajok is megjelentek hazánkban

– hívta fel a figyelmet a tanszékvezető, aki szerint itt az ideje annak, hogy mi is felkészüljünk a szélsőséges körülményekre. Ám ez nem azt jelenti, hogy hazánkban is megkezdődhet a nagyüzemi narancsszüret, arra viszont van példa, hogy a klímának köszönhetően már kivit termesztenek a Nagykanizsa–Letenye–Lenti környéki dombvidéken, a Mura térségében.

A klimatikus viszonyok átalakulásával már itthon is megterem a kivi
Fotó: MTI/Varga György

Sokan hiányolják a boltokból az óriá­si mennyiségű, pazar zamatú magyar gyümölcsöt, amelyet évtizedeken keresztül megszokhattunk, hiszen ­alma-, szilva-, cseresznye-, meggy- és körtetermő ország voltunk. A tanszékvezető szerint nem lehet mindent az időjárásra fogni, a probléma eredetéhez évtizedeket kell az időben visszamenni.

– A rendszerváltás előtt, amikor minden termőföld állami kézben volt, a korábbi gazdákból alkalmazottak, vagy ahogy nevezték őket, „agrárproletárok” lettek. A méretgazdaságosságra épülő mezőgazdaságban fejlődött a technológia, termelési rendszerek jöttek létre, a hetvenes–nyolcvanas évekre már jól képzett szakemberek irányították az agráriumot, a termelékenység is nőtt. Ám az intenzív, sokszor nem a termőhelyi körülményekhez illő talajhasználat odáig vezetett, hogy földjeink minősége, főként fizikai és biológiai álla­potát tekintve a kilencvenes évekre leromlott. A privatizáció után elemeire bontották az agráriumot, elosztották az eszközöket, szántóföldeket, és elvesztettük a legnagyobb piacunkat, Oroszországot. Ezzel párhuzamosan

elkezdődött a korábban virágzó élelmiszeripar leépülése.

Miután az egyik legnagyobb tőkeigényű ágazatról van szó, sokaknak nem volt elegendő pénzük, tudásuk, erő- és munkagépeik a földműveléshez – emlékszik vissza a szakértő, aki szerint emiatt is csökkent a mezőgazdaság produktivitása.

Az okok közt keresendő az is, hogy az újdonsült földtulajdonosok többnyire gabonát termesztettek, így felborult a zöldség- és gyümölcstermesztés egyensúlya. Ennek magyarázata, hogy a kukorica vagy a búza univerzális eszközökkel sokfelé termeszthető, míg egy-egy nagyobb gyümölcsültetvény alaposabb szaktudást, különlegesebb gépeket és hosszú távú befektetést igényel, ráadásul az időjárásnak, a kártevőknek is jobban kitett. Részben emiatt esett vissza az elmúlt évtizedekben a hazai gyümölcstermesztés, vannak olyan fajták, amelyek teljesen eltűntek a palettáról. Hiányról ugyanakkor egyelőre nem érdemes beszélni, a hazai termelők a belső piacot a legtöbb gyümölcsfajból el tudják látni, sőt még a külpiacokra is jut áru. Az már más kérdés, hogy a nyitott piacnak köszönhetően hazánkba is nagy mennyiségben érkezik importgyümölcs, amely gyakran a magyar áru rovására kerül a boltokba.