Számos, az építési tevékenységgel kapcsolatos adminisztratív enyhítést rögzít az Országgyűlés által kedden elfogadott, a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvény. A Miniszterelnökség a távirati irodával azt közölte, az új enyhítések célja, hogy a járványhelyzet ideje alatt lelassult, esetleg abbamaradt beruházások a lehető leggyorsabban, fölösleges adminisztrációs terhek nélkül folytatódhassanak, újraindulhassanak, ami segíti a beruházóknak és az építési vállalkozásoknak munkavállalóik megtartását és új munkahelyek teremtését.
Az új szabályok szerint azok az elvi építési keretengedélyek és végleges építési, telepítési vagy bontási engedélyek, amelyek hatálya a veszélyhelyzet kihirdetésének és a veszélyhelyzet megszűnésének napja közötti időben járt le, külön kérelem nélkül, automatikusan meghosszabbodik a veszélyhelyzet megszűnésének napjától számított egy évvel, azaz 2021. június 18-ig. Azok az engedélyek, amelyek hatálya a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő 180 napon belül járnak le, az engedély hatályának lejártától számított egy évvel hosszabbodnak meg.
Hasonló enyhítések vonatkoznak azokra a régészeti feltárási vagy örökségvédelmi engedélyekre, amelyek hatálya a veszélyhelyzet kihirdetésének és a veszélyhelyzet megszűnésének napja közötti időben jártak le. Külön kérelem nélkül ezek is meghosszabbodnak a veszélyhelyzet megszűnésének napjától számított további 365 nappal.