Kistermelőket, falusi piacokat és a borászatokat is támogatja az agrártárca

A legkisebb termelők számára hirdet támogatási programot az agrártárca. A termelés fejlesztése mellett az értékesítési lehetőséget biztosító helyi piacok kialakítására és felújítására is lehet majd pályázni. Emellett összesen több mint kilencmilliárd forintot tesz elérhetővé az Agrárminisztérium a magyar szőlőtermesztőknek és a borászatoknak a koronavírus okozta károk enyhítésére.

2020. 06. 20. 11:54
null
A rendkívüli hideg tél miatt a szőlőrügyek húsz százaléka károsult Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy 5,5 milliárd forintos kerettel új támogatási konstrukciót indít a nyár folyamán az Agrárminisztérium. A Vidékfejlesztési programban elérhető felhívások a legkisebb gazdálkodók termelési és értékesítési lehetőségeit hivatottak javítani – jelentette be Nagy István a pannonhalmi termelői piac megnyitóján.

Az agrárminiszter elmondta: a tervek szerint 2,5 milliárd forintra közvetlenül a kistermelők pályázhatnak. A 15 ezer eurós egyszeri támogatást szabadon felhasználhatják a gazdák, akár eszközöket, akár alapanyagot vásárolhatnak belőle, vagy bővíthetik raktáraikat. A fennmaradó hárommilliárd forint az önkormányzatok számára válik elérhetővé. Ebből a keretből a települések helyi piacokat és vásártereket alakíthatnak ki és újíthatnak fel. A vidéki önkormányzatok maximum százmillió forintra pályázhatnak.

Új termelői piacok nyílhatnak

– Hiszünk abban, hogy a helyi termelői piacok támogatásával hozzájárulhatunk a falvak, kisvárosok fejlesztéséhez, megerősítéséhez, amik nélkülözhetetlen elemei a termelők és a fogyasztók közötti kapcsolatnak – hívta fel a figyelmet a miniszter. A tárca az elmúlt években szoros együttműködést alakított ki a termelőkkel, az önkormányzatokkal és a szakmai szervezetekkel, ennek eredményeként egyre több helyi termelői piac nyílt meg.

A Vidékfejlesztési program keretében több mint hatmilliárd forint szolgálta a helyi termelői piacok kialakítását, így nyolc év alatt közel háromszorosára nőtt a helyi termelői piacok száma, így az ma már a háromszázhoz közelít.

A tárcavezető szerint a koronavírus-járvány a magyar agráriumnak is komoly kihívást jelentett. A kormány által meghirdetett gazdaságvédelmi akcióterv keretében azonban számos olyan intézkedés született, amely az ágazat szereplőinek boldogulását célozta. – Termelőink talpon maradása, sőt további fejlődésük ösztönzése érdekében pénzügyi segítségről, adó- és hitelkönnyítésekről döntöttünk, számos szabályozást egyszerűsítettünk a végletekig – emlékeztetett Nagy István. A válságkezelést követően a cél, hogy a gazdaság erősítésével és a munkahelyek megőrzésével egyidejűleg a magyar mezőgazdaság is megerősödjön.

A borászokat sem hagyják magukra a válságban

Az agrártárca közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy kilencmilliárd forint támogatás érhető el a magyar szőlőtermesztők és borászatok számára a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére. A turizmus teljes leállása, az éttermek, szórakozóhelyek, rendezvények, szállodák zárva tartása a borfogyasztást is jelentős módon mérsékelte nemcsak belföldön, hanem a világ minden pontján. A magyar kormány az Európai Unió tagállamai közül az elsők között reagált a problémára, és alakította át támogatási programját a magyar szőlőtermesztők és bortermelők koronavírus okozta kárainak enyhítésére.

Az agrártárca az eladhatatlanná, vagy nehezen értékesíthetővé vált borászati termékek készleteinek csökkentését támogatja, amellyel így a borpiacon érvényesülő kínálati nyomás mérsékelhető. Emellett a lepárlásból keletkezett alkoholmennyiség gyógyászati célú felhasználása is lehetségessé válik, amely a járvány egészségügyi kockázatainak csökkentéséhez járulhat hozzá. Egy bortermelő legfeljebb kétezer hektoliterre kérheti a támogatást, amely így sem haladhatja meg az elmúlt három évben általa átlagosan termelt bor mennyiségének felét. A támogatás összértéke 2,5 milliárd forint, amely teljes egészében uniós forrás.

Kompenzálják a bevételkiesést

Az agrártárca a 2019-ben bevezetett szőlőültetvényekben végzett zöldszüret támogatását 2020-ban kiterjeszti. Az intézkedés a felesleges szőlőmennyiségek kivonása mellett biztonsági hálót nyújt azon szőlőtermelőknek, akik nem tudják időben elhelyezni az idei évi termésüket. Támogatás igényelhető a szőlőültetvényekben végzett zöldszüret keretében a szőlőfürtök tőkéről való eltávolításának költségeire, valamint az eltávolításból adódó bevételkiesésre. Az intézkedésbe vont szőlőterület méretének el kell érnie a 0,2 hektárt, és az is igénybe veheti, aki tavaly is élt a lehetőséggel. A támogatási keret 5,1 milliárd forint, amely teljes egészében uniós forrás, a Magyar Államkincstár elektronikus felületén lehet igényelni június 30-ig.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.