Az éppen csak lecsengő járványhelyzet miatt feltehetően az idén a szokásosnál is többen nyaralnak majd belföldön. A Telekom kapacitásbővítéssel készül a hazai nagy tavak környékén a nyári csúcsszezonban várhatóan megnövekedő mobilforgalomra. A fejlesztések célja, hogy az egyidejű nagy terhelés ellenére se tapasztaljanak az ügyfelek lassulást vagy akadozást telefonálás, netezés vagy a különböző mobilalkalmazások használata közben.
A szolgáltató hozzávetőleg százötven bázisállomással szolgálja ki az ügyfeleit a Balaton térségében, ezekből negyvenet már kibővített, s további harmincat fejleszt a következő hetekben. A munka azonban a nyár végével sem áll meg, a Balaton környékén az összes állomást bővítik.

Fotó: 123RF
– Intenzíven dolgozunk azon is, hogy 5G-szolgáltatásunk minél több helyen elérhető legyen, így júliustól több Balaton környéki városban is élvezhetik ügyfeleink az 5G-élményt, amely megfelelő készülékkel nagyobb sebességet, több online eszközt és rövidebb késleltetést jelent – mondta Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. Júliusban a Balaton környékén elsőként, tizenöt állomással hat vízparti városban – Siófokon, Tihanyban, Balatonalmádiban, Fonyódon, Balatonföldváron és Balatonszabadi-Sóstón – teszi elérhetővé a Telekom a még nagyobb sávszélességet, az alacsonyabb késleltetést és sokkal több eszköz egyidejű, gondtalan csatlakozását lehetővé tevő 5G-szolgáltatást. A tervek szerint a nyár végére negyvenre bővül a szolgáltató Balaton körüli 5G-lefedettséget biztosító állomásainak száma.
A Velencei-tó térségében tizenhat bázisállomás biztosítja a szolgáltatást, ezek közül minden második torony bővítésére sor kerül a nyár folyamán.
A Tisza-tó térségét kiszolgáló tornyok közül is fejleszti egyik mobilállomását a Telekom a nagyobb kapacitás biztosítása érdekében.