Átlagosan az internetezők 14 százaléka szokott az okostelefonjával, egész pontosan az azon lévő virtuális bankkártyaprogram segítségével fizetni. A 18–29 évesek táborában azonban népszerűbb ez a fizetési mód, 20 százalékuk vásárol így. Sokan ugyanakkor nem is tudnak erről a megoldásról, az érintettek 37 százaléka pedig tévesen úgy látja, hogy az NFC-s technológia (amely lehetővé teszi két eszköz számára, hogy egymástól néhány centiméterre adatokat cseréljenek) nem biztonságos – derül ki a K&H e-dukáció információbiztonsági programhoz készült kutatásából, amely az NFC-technológián alapuló mobilos fizetés megítélésére és az online vásárlási szokásokra irányult.

Fotó: Katona Vanda/Napi
Kiderült: a magyar felnőtt internetezők 65 százalékának ugyan van bankszámlája és okostelefonja, tehát a feltételek adottak, mégsem használják azokat fizetésre. A válaszolók 28 százaléka úgy vélekedett, hogy az NFC-s fizetés nem ad semmi pluszt a kártyás megoldáshoz képest, és mindössze 12 százalék ismerte el, hogy a telefonja nem alkalmas erre a funkcióra.
Webáruházban
A K&H felméréséből kiderült az is, hogy az internetezők hogyan vásárolnak az online áruházakban, milyen biztonsági lépéseket tesznek meg, az eredményekből pedig elég vegyes kép rajzolódik ki. A legtöbben, a válaszadók 41 százaléka például nem engedi, hogy a webáruház elmentse a kártyaadatait az első vásárlás után. Az internetezők 10 százaléka viszont az online vásárlásoknál csak akkor ad zöld jelzést arra, hogy az adott webáruház „elmentse” a bankkártyája adatait, ha az fel tud mutatni hitelesített tanúsítványt. A megkérdezettek 14 százaléka ezt csak azoknak a weboldalaknak engedi, amelyekben megbízik, míg három százalék minden további nélkül engedélyt ad erre.
biztonságosan
– Az NFC-s kártyás fizetést sokan nem tartják biztonságosnak, pedig teljesen megbízható, masszív banki informatikai rendszerrel védett és működtetett fizetési megoldás – állítja Patonai István, a K&H informatikai vezetője. – Az online vásárlásnak újabb lökést adott a koronavírus-járvány, ezért kiemelten fontos, hogy mindenki tisztában legyen az alapvető információbiztonsági kérdésekkel – tette hozzá a szakember.