Forrásbevonások most induló kkv-knak

A közösségi finanszírozás még nem terjedt el a hazai gyakorlatban, de vannak már pozitív tapasztalatok.

Magyar Nemzet
2020. 07. 30. 11:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az induló cégeknek az egyik legnagyobb fejtörést a fejlődéshez szükséges megfelelő mennyiségű tőke bevonása okozza. A kezdeti szakaszban lévő vállalkozások gyakran szembesülnek azzal, hogy nehezebben jutnak külső forráshoz, mint a már több éve sikeresen működő társaik, mivel nagyobb kockázatot jelentenek.

Induláskor a saját tőke felhasználása az egyik leginkább jellemző megoldás, hiszen a kezdő vállalkozások elsősorban saját magukra támaszkodhatnak, illetve az ismeretségi körükben keresnek külső forrást – emeli ki összeállításában a K&H Bank. Ez azonban kockázatos is egyben, hiszen egyrészt befektetői tapasztalat híján a közeli ismerősök olyan ötletet is támogathatnak, amit egy tapasztalt szakember nem tenne, mert az nem piacképes, másrészt a személyes kapcsolatokat is befolyásolhatja egy esetleges kudarc.

A magán kockázatitőke-befektetőhöz már egy előrehaladottabb szakaszban érdemes fordulni, amikor a vállalkozásnak vannak eredményei, jól ismeri a terméke, szolgáltatása piacát és viszonylag rövid idő alatt szeretne egy magasabb szintre lépni, a piacát bővíteni. A magánbefektetők szakértelmükkel, kapcsolati tőkéjükkel is tudják támogatni a tőkére szoruló vállalkozást, azt azonban döntő jelentőségű mielőbb tisztázni, hogy a finanszírozásért cserébe a befektető milyen mértékben kíván belépni a tulajdonlásba és a cég irányításába.

A nemzetközi szinten már bevált, úgynevezett közösségi finanszírozás (crowdfunding) egyelőre még nem terjedt el a hazai gyakorlatban, de vannak már pozitív tapasztalatok ezen a téren. A közösségi finanszírozás során a vállalkozások erre szakosodott webol­dalakon, kampány jelleggel pénzt kérnek magánszemélyektől arra, hogy ötletüket megvalósíthassák, vagy terméküket eljuttathassák a prototípus elkészültétől a tömeggyártásig, azaz a leendő vevőikkel finanszírozzák elő a gyártást.

A banki hitel főként a hosszabb ideje működő cégek körében népszerű, amely igénybevételéhez általában egy-két lezárt pénzügyi év szükséges. A finanszírozási lehetőségek mellett érdemes azonban keresni és figyelni az olyan lehetőségeket is, amelyek az üzleti döntések meghozatalához, és az önképzéshez nyújtanak támogatást. E körbe tartoznak például a startup vállalkozásoknak az inkubátorprogramok.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.