Inkább belföldi nyaralásra készül a lakosság

Óvatosak a magyarok az idei nyáron, mivel a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követően is inkább Magyarországon terveznek pihenést, amit leginkább a nyár végére vagy őszre időzítenek. A lakosság közel ötöde pedig eleve csak jövőre tervez útra kelni. 

2020. 07. 10. 9:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A már megkötött utasbiztosításokból is látni lehet, miként alakul idén a magyarok utazási kedve, illetve hogy milyen úti célok felé indulnak el a nyári szabadságok eltöltésére. Friss felmérésében a Netrisk rámutat: a külföldre indulók több mint fele Horvátországba és Ausztriába készül, de az is kiderül, hogy a magyarok utazási célpontjai között gyakorlatilag nem is szerepel Európán kívüli ország.

Kevesebb repülős út

Ezt az is mutatja, hogy az ügyfelek az utasbiztosítások mindössze 12 százalékát kötötték repülőgépes utazásra, szemben az előző években tapasztalt 35-40 százalékos aránnyal. Noha ez a 12 százalékos arány a járatok fokozatos helyreállásával vélhetően emelkedni fog a nyár hátralévő részében, a szezon egészében aligha fogja meghaladni az utazások húsz százalékát – állapítják meg.

– Az utasbiztosítások átlagdíja 540 forint, ami érezhetően elmarad az előző évek 600 forint körüli értékétől – jelezte lapunknak Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője. Mint mondta, ennek elsődleges oka, hogy az Európán belüli utakra kötött biztosítások átlagdíja jellemzően alacsonyabb, mint a más kontinensekre vonatkozó szerződések.

Alkalmazkodás a Covid–19-hez

Mivel a jelek szerint még marad a koronavírus, a biztosítók egyre inkább alkalmazkodnak hozzá. Például a a Netrisk.hu és a Biztosítás.hu is kezdeményezte az utasbiztosító társaságoknál olyan fedezetek beépítését, mint például a karanténintézkedések miatti többletköltségek megtérítése vagy annak a kockázatnak a fedezete, ha az utas indulás előtt lesz Covid–19-fertőzött, és emiatt nem tud elutazni. Jelenleg is találunk olyan utasbiztosításokat, amelyek feltételei már tartalmazzák ezeket az elemeket.

Belföldre is érdemes biztosítást kötni

A belföldi utazások előtérbe kerülése miatt megnövekedhet a szerepe a hazai utakra kötött utasbiztosításoknak is – noha erről a lehetőségről többség nem is tud. A szakértő jelezte: a belföldi utasbiztosításban olyan klasszikus biztosítási fedezetek szerepelnek, mint a poggyászbiztosítás, útlemondás (sztornó) biztosítás vagy a gépjárműassistance-szolgáltatás. Emellett olyan egészségügyi problémákkal kapcsolatos térítéseket is nyújt, mint a betegszállítás költsége, a nyaralás megszakítása miatt ki nem használt szállásköltség térítése vagy éppen az utazás során elszenvedett baleset miatt járó táppénz-kiegészítés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.