A fiatal felnőttek egyre tovább élnek az úgynevezett mamahotel biztonságában.
A 18 és 34 év közötti felnőttek többsége, 62 százaléka még sosem költözött el a szülőktől, a különválás pedig jellemzően 27 évesen érkezik el
– olvasható a Központi Statisztikai Hivatal összegzésében. Az életkor kitolódása jelentős, 2005-ben még csak a vizsgált korosztály fele élt kizárólag a szülői házban. A fiatalok döntéséhez hozzájárul a tanulással töltött idő meghosszabbodása, a munkaerőpiaci helyzet és az anyagi, megélhetési nehézségek.
A szüleikkel lakó 16 éves és annál idősebb gyermekek különösen elégedettek az életükkel, feltehetően ez is befolyásolhatja, hogy a nagykorúság elérése után még évekig nem költöznek el otthonról – mutatott rá az elemzés.

A fiatalok jelentős része tanulmányai alatt is a szüleivel él: a 18–24 éves korosztály 86 százaléka, több mint hatvan százalékuk még tanul.
Jóval több férfi él a szüleivel, mint a velük egyidős nőtársaik.
A különbség az életkor előrehaladtával ugyan csökken, ám a 25–34 éves férfiak csaknem fele, a nők majd egyharmada nem hagyta még el a szülői házat.
A mamahotelban töltött évek kitolódása nem magyar sajátosság, szinte egész Európában ez a folyamat zajlik. Az északi országokban hamarabb kezdenek el dolgozni a fiatalok, így az anyagi függetlenedés útjára is korábban lépnek. Szemben a dél-európai országokkal, ahol gyakori, hogy a felnőtt korú gyermekek csak a házasságkötést követően hagyják el a szülői házat. Míg a magyaroknál 27 éves kor körül költöznek külön háztartásba a fiatalok, addig a svédeknél jellemzően 17,5 éves korukban hagyják el a szülőket. Ugyanakkor Horvátországban, Szlovákiában és Olaszországban harmincéves kor fölött válik általánossá az önálló élet, de a magyaroknál később önállósodnak a lengyelek is.