Az unió zöld jelzést adott az általa eredetileg május 20-án jóváhagyott, a koronavírus-járvány miatt nehézségekkel küzdő mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató magyar program kibővítésének – közölte csütörtökön az Európai Bizottság magyarországi képviselete. Hazánk a Széchenyi-kártya-programhoz kapcsolódó támogatási intézkedéssel meg kívánja könnyíteni a vállalkozásoknak, hogy hitelhez jussanak. Ez fontos ahhoz, hogy elegendő likviditásuk legyen, mert így fedezni tudják azonnali működőtőke- és beruházási szükségleteiket.
Magyarország bejelentette a bizottságnak, hogy az eredetileg jóváhagyott programot a Széchenyi turisztikai kártya nevű, az idegenforgalmi ágazatban tevékenykedő kis- és középvállalkozások által igénybe vehető folyószámlahitel-konstrukcióra is ki szeretné terjeszteni, ezért a program eredetileg 21 milliárd forintra becsült költségvetését 34 milliárd forintra kívánja emelni. A kibővítésnek köszönhetően akár tízezer mikro-, kis- és középvállalkozás is igénybe tudja majd venni a támogatást.
Az Európai Bizottság megállapította, hogy a módosított magyar intézkedés szükségszerűen, megfelelően és arányos mértékben kezeli a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, valamint összhangban van az állami támogatásokat a válsággal összefüggésben szabályozó ideiglenes uniós keretszabályban meghatározott feltételekkel.
Gazdaságmentő eszköz a turizmusban
A Magyar Nemzet nemrégiben arról is írt, hogy a válság kezelésére is beválhat a korábban is ezen eredeti célból bevezetett gazdaságmentő eszköz a turizmusban: a kormányzati támogatással megerősített Szép-kártyák feltöltései és a költekezések már májusban megugrottak, ami megalapozza, hogy az idén ismét főként a forgalomösztönző béren kívüli juttatási elemre támaszkodhatnak a belföldi szolgáltatók.