Ugyancsak jelentős fejlesztést vonna maga után, ha a Stadler sikerrel pályázna a MÁV–HÉV közelmúltban kiírt, 52 szerelvény gyártására vonatkozó közbeszerzésén – mutatott rá a vezérigazgató. A Stadler ebben az esetben is magas magyarországi hozzáadott értékű járműveket szállítana, többek közt nemcsak a kocsiszekrények, futóművek és egyéb komponensek készülhetnének Magyarországon, de az összeszerelés körülményeit is megvizsgálná a vállalat. A Stadler részt vesz a MÁV akkumulátoros villany-hibrid motorvonat tenderén is – mondta a vezérigazgató. A technológia a nagyvasúti szegmensben meglehetősen újnak számít, a Stadler azonban rendelkezik ilyen modellel, az észak-németországi Schleswig-Holstein tartomány közlekedési vállalatának megrendelésére 55 FLIRT Akku szerelvény szállítására van megrendelése. Abban az esetben, ha a magyarországi közbeszerzési eljárás során a Stadler Trains győzne, olyan járműveket biztosítana a megrendelőnek, amelyek 52-55 százalékban számítanak hazai terméknek.
Az év végéig hetente új emeletes vonat érkezik a MÁV-Starthoz
A Stadler az év végéig hetente ad át a MÁV-Startnak egy-egy emeletes motorvonatot – mondta el lapunknak a cég vezérigazgatója. Dunai Zoltán arról is beszélt, hogy a svájci vállalkozás növeli magyarországi gyártó- és karbantartó-kapacitásait, valamint létszámát azért, hogy a magyar nemzeti vasút akkumulátoros villany-hibrid, valamint a MÁV–HÉV járműtenderén több mint ötvenszázalékos magyar hányaddal rendelkező járművekkel pályázhasson.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!