Meg sem kottyant a járvány a hazai napelempiacnak

Nemcsak egyre több a beruházás, de egyre nagyobb kapacitású berendezéseket telepítenek a háztetőkre.

2020. 11. 02. 17:05
null
Forrás: MEKH
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fél év alatt jelentős mértékben, több mint ötödével nőtt a háztartási méretű kiserőművek (hmke-k) darabszáma és kapacitása. Míg 2019 végén összesen 59 298 napelemes kiserőmű termelt villamos energiát 481,8 megawatt (MW) beépített kapacitással, addig 2020 júniusában már 72 501 üzemelt, összesen 584,15 MW beépített teljesítménnyel – tájékoztatott a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH).

Már tavaly is ehhez hasonló ütemben terjedtek a napenergiát hasznosító háztáji erőművek, hiszen egy év alatt közel a felével (45 százalékkal) nőtt a darabszámuk és a kapacitásuk. A lendület 2020 első fél évében is folytatódott, ennek okaként pedig

a hivatal a továbbra is kedvező befektetői környezetet, valamint azt nevezte meg, hogy csökkennek a napelemek bekerülési költségei.

Különbség ugyanakkor a két év között az, hogy az azonos ütemű növekedés egyre nagyobb új belépő teljesítményt takar: míg 2019-ben negyedévente átlagosan 37,5 MW-tal nőtt a kiserőművek teljesítménye, addig 2020-ban már 51 MW-tal.

Fotó: MEKH

Az adatokból megállapítható az is, hogy a koronavírus-járvány esetleges negatív hatásai a hmke-k növekedésében nem érződtek 2020 első fél évében.

Fotó: MEKH

Az MEKH felidézte: a kormány által januárban elfogadott Nemzeti energiastratégia alapján a cél elérni, hogy 2030-ra legalább kétszázezer háztartás rendelkezzen átlagosan négy kW teljesítményű, tetőre szerelt napelemmel. Az adatok alapján továbbra is többnyire természetes személyek telepítettek háztartási méretű napelemeket, ilyennel ez év június végén közel hatvanezer háztartás rendelkezett.

Fotó: MEKH

Az idei első fél évben új trendet figyeltek meg a szakemberek, amely szerint a lakosság egyre inkább a nagyobb teljesítményű háztáji naperőműveket részesíti előnyben. Míg 2019 végén az átlagos lakossági napelemes hmke 5,9 kW-os volt, addig a 2020 első fél évében belépő kiserőművek már átlagosan 6,6 kW teljesítményűek voltak.

Ennek hátterében méretgazdaságossági előnyök, illetve a napelemes rendszerek egyéb lehetőségeinek kihasználása állhat.

Ilyen, ha egy háztartásban a klímaberendezéssel fűtenek vagy éppen villanybojlerrel látják el a melegvíz-igényt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.