Tehervagonok és tartálykocsik készülnek majd abban az új gyárban, amelynek megépítéséről, valamint az azt tulajdonló vegyesvállalat létrehozásáról szándéknyilatkozatot írt alá a Mészáros-csoport és a Stadler Rail Group – mondta el lapunknak Mészáros Lőrinc és Peter Spuhler, a svájci tulajdonú cégcsoport elnök-vezérigazgatója. A Mészáros-csoport jelentős szerepet játszik a hazai vasúti infrastruktúra építésében és karbantartásában, és most elérkezettnek látták az időt, hogy a vasúti járműiparra is kiterjesszék tevékenységüket – mondta el kérdésünkre a magyar üzletember. A leendő üzemet valamelyik vasúti fővonal mellett építik majd meg, és nemcsak a magyar, de az európai piacon is meg kívánnak jelenni szállító járműveikkel. A közös vállalat megalapítására az év első negyedévében kerül sor – jelentette ki Mészáros Lőrinc.

A Stadler Rail-csoport két fázisban hajt végre jelentős beruházásokat a magyar piacon – mondta el Peter Spuhler, a cég elnök-vezérigazgatója. Az első fázisban, amely a következő két évre tehető, bővítik karbantartó- és gyártókapacitásaikat, valamint megteremtik egy új tevékenység, a végösszeszerelés feltételeit. (Jelenleg kocsiszekrényt és futóművet gyártanak a cég szolnoki üzemeiben.) Ezzel a bővítéssel 200–300 új munkahelyet teremtenek. A második fázisban, amely 2023 és 2025 között zajlik, felépítik a zöldmezős beruházásban megvalósuló gyárat és megkezdik a termelést. Ezzel ötszáz új munkahelyet hoznak létre – ismertette Peter Spuhler.
A Stadler Rail, amely 2005 óta van jelen hazánkban, és ez alatt a másfél évtized alatt 195 járművet szállított magyar vasúttársaságoknak, három gyárat épített és mintegy nyolcszáz alkalmazottat foglalkoztat, eddig összesen 120 millió eurót fektetett be Magyarországon. A cég szállítja az emeletes KISS motorvonatokat, amelyek már próbaüzemüket futják, és a jövő év végéig mind a negyven szerelvényt átadják az üzemeltető MÁV-Startnak. A Stadler spanyolországi gyárában gyártják a Szeged–Hódmezővásárhely tram-train vonalának járműveit, az első vasút-villamos már megérkezett, és kezdődik a tesztelése, az iskolakezdésre azonban a további hét szerelvény is megérkezik.