Nem drágul a balatoni menetrendi hajózás

2021-ben több, meghatározó fejlesztést, hajóbeszerzést terveznek a Balatonnál, összpontosítanak az alaptevékenységre.

Magyar Nemzet
2021. 01. 03. 11:37
null
A hajók üzemanyag-ellátása is veszélyforrás lehet Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány okozta forgalomkiesés miatt idén hatszázalékos árbevétel-csökkenésre számít a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) – jelezte a távirati irodának a társaság vezérigazgatója. Veigl Gábor kiemelte, hogy miközben 2021-ben több fejlesztést, hajóbeszerzést terveznek, a menetrendi hajózás árai nem változnak a Balatonnál.

A balatoni hajókon és kompokon is ajánlatos a másfél méteres védőtávolság betartása Fotó: Éberling András

Nem tett jót a tavaly kirobbant koronavírus-járvány a Bahart forgalmának, a személyhajókon 2020-ban 25 százalékkal csökkent az utasok száma az előző évhez képest. A Szántód és Tihany között közlekedő kompon nyolc, illetve hét százalékkal kevesebb személy, valamint gépkocsi kelt át, ezzel együtt autómentesebb életmód kialakulására utal a tó körül, hogy tavaly 25 százalékkal nőtt a kerékpárok száma a réven.

Révbe tartanak: 6,6 milliárd forint értékű mentőövet kapott a patinás múltú társaság Fotó: Éberling András

A 6,6 milliárd forintos tőkeemeléssel meghatározó állami tulajdonba került Bahart reorganizációjáról és profiltisztásáról, amelyről még tavaly tavasszal döntöttek, a vezérigazgató elmondta: megválnak azoktól az ingatlanoktól, vagyonelemektől, amelyek nem szolgálják az alaptevékenységeket.

Eddig négy ingatlant (a csopaki közforgalmú kikötőt, a boglári kempinget, a siófoki Dísz teret és szolgálati ingatlant) értékesítettek nyilvános liciteken. A Bahart vitorláskikötő-üzemeltetésre meghirdetett pályázatot, sikertelensége miatt újra meghirdetik. Az ingatlanok eladásából befolyó összegekből fejlesztik az infrastruktúrát: a 2021–22-es évek fejlesztési prioritása két új komp és két új katamarán beszerzése, valamint informatikai beruházások.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.