A magyar lakosság 97 százaléka rendszeresen fogyaszt tejet vagy tejterméket, és
a magyarok mindössze három százaléka választja kizárólag az alternatív, növényi alapú tejtermékek fogyasztását
– derül ki a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács átfogó felméréséből. A megkérdezettek 28 százaléka fogyaszt növényi alapú tejet vagy tejterméket is úgy, hogy nem mondott le a hagyományos, állati eredetű élelmiszerekről sem.

Fotó: Bach Máté
A terméktanács az eredmények alapján úgy látja: egyértelmű, hogy
a növényi alapú termékeket a fogyasztók nem a tejet vagy a tejtermékeket kiváltó, azokat helyettesítő kategóriaként kezelik, hanem inkább úgy tekintenek rájuk, mint kiegészítő termékekre.
Harcz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója a kutatási eredményeket összefoglalva kiemelte:
– A tej és a tejtermékek összesített megítélése kedvező Magyarországon. A megkérdezettek kétharmada egyetért azzal az állítással, hogy nélkülözhetetlen elemei az egészséges táplálkozásnak.
A tejtermékekre az emberi szervezetnek minden életkorban szüksége van, mindemellett finomak és táplálóak is.
Az eredményekből kiderül, hogy hazánkban a növényi alapú termékeket elsősorban a nők fogyasztják, így hatással vannak a család többi tagjának étkezési szokásaira is.
A fogyasztók többsége kevésbé tartja finomnak a növényi alapú tejtermékeket, az árakat viszont magasnak tartják.
A fogyasztás motivációi között szerepel az egészséges életmód és táplálkozás, a változatosabb étkezés, a fenntarthatóság, valamint egészségi ok.