Az úgynevezett hárommilliós szabály lényege szerint negyvenszázalékos extra adót kell fizetnie annak a vállalkozásnak, amely ugyanattól a katástól egy éven belül több mint hárommillió forint értékű számlát fogad be. A fizetnivaló a megbízót, tehát nem a katást terheli, s lényeges, hogy az extra adó a hárommillió forint feletti rész után fizetendő meg.
Az adóhivatal már tavaly ellenőrzéseket indított a kata miatt, a hatósági tájékozódás idén is folytatódik. Ezzel kapcsolatban az államtitkár azt közölte: az adóhivatal – mint minden más adónemnél – itt is ellenőrzi a szabályok betartását.
Revízióra ez ügyben leginkább azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek korábban nagy ellenérték fejében alkalmaztak katás vállalkozásokat.
– A lényeg – húzta alá Izer Norbert –, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adóját minden vállalkozás a rendeltetésének megfelelően alkalmazza. Az adónem továbbra is rendkívül előnyös, s ezen túl is kedvező feltételeket garantál a gazdaság kisebb szereplőinek. Úgy vélte: az ilyen adóügyi megoldásokra most, a gazdaság újraindításakor különös nagy szükség van.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!