„Örömünk közös, a siker a balatonvilágosiaké”

A Miniszterelnökség döntése értelmében nem épülhet meg a „lakóparkszörny” a balatonvilágosi úttörőtábor helyén.

2021. 03. 27. 17:07
null
Teljesen megváltoztatta volna a Balaton-part látványát, ha elkészül ez a monstrum
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Döntés született a kiemelt státusú balatonvilágosi ingatlan ügyében:

a Miniszterelnökség visszavonta a tájidegen, 830 ezer négyzetméter alapterületű, hétszintes, 92 lakásos vízparti ingatlan építési engedélyét

– jelezte a Magyar Nemzetnek Witzmann Mihály. A térség fideszes országgyűlési képviselője az előzményekre utalva úgy fogalmazott: volt olyan képviselő (Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos politikus – a szerk.), aki a tőle megszokott módon az építkezés megakadályozását a saját sikereként próbálta előadni. – Ezzel persze csak a tájékozatlanságát bizonyította, mert nem volt tisztában azzal, hogy az építési engedély kiadásának visszavonása a hét elején történt kormánydöntéssel automatikusan még nem történt meg – jegyezte meg Witzmann Mihály.

Teljesen megváltoztatta volna a Balaton-part látványát, ha elkészül ez a monstrum

A politikus örömének adott hangot, hogy az építkezéssel kapcsolatos álláspontját sikerült a kormányhoz eljuttatni, és ennek következtében rekordgyorsasággal került sor a jogszabály módosítására. – Az ügy végére értünk, a Miniszterelnökség az építési engedélyt március 26-án visszavonta, vagyis

nem épülhet betonmonstrum az úttörőtábor helyén. Örömünk közös, a siker a balatonvilágosiaké

– közölte a fideszes országgyűlési képviselő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.