– Május végén 400 ezer állástalant vagy továbbképzésben lévőt tartottak nyilván a munkaügyi hivatalok.
– Utoljára a Covid előtt volt hasonló szinten ez az adat. A turizmus újraindítását követően közel 22 ezer korábbi munkanélküli tért vissza a foglalkoztatottak közé, és további 135 ezer „kurzarbeit” munkaidőben dolgozó állt vissza teljes munkaidőbe. Arra számítanak, hogy nyárig a pozitív tendencia folyamatosan nő – fűzte hozzá.
Tovább enyhítenek
Június 10-től újabb enyhítések lépnek életbe nyugati szomszédunknál. A védőtávolságot a meglévő két méterről egy méterre csökkentik, míg a turistabuszok a korábbi 50 százalékos kapacitás helyett teljes mértékben kihasználhatók. A kulturális és sportlétesítmények befogadóképességük 75 százalékát tölthetik be a korábbi 50 százalékkal szemben. A vendéglátóhelyeken a zárórát este 10 óráról éjfélre módosítják, július elsejével pedig teljesen eltörlik. Az üzletek, uszodák és fitneszszalonok is több látogatót fogadhatnak a jövő hét közepétől, mivel a korábbi 20 négyzetméterrel szemben már csak 10 négyzetméterben határozták meg az egy főre biztosítandó területet. A maszkviselést július elejétől eltörlik, addig a zárt tereken továbbra is használni kell Ausztriában. Fő szabályképpen mindenhol érvényes, hogy a turisztikai szolgáltatások igénybevételéhez a „zöld útlevelet” kell használni, amely június 4-től már digitális formában is létezik Ausztriában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!