Az idei első negyedévében az előző negyedévhez képest – kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye két százalékkal növekedett – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal második becsléséből. A szám ezzel magasabb lett, mint az első becslésben közölt 1,9 százalék. A részletekből kiderül, hogy a termelési oldalon a mezőgazdaság, az ipar, az építőipar és a lezárásokkal érintett szolgáltatások is segítették a növekedést.
Varga Mihály szerint foglalkozni kell az euró bevezetésével
Varga Mihály pénzügyminiszter jegybankelnök-jelölti meghallgatása zajlott hétfő délelőtt kilenc órától a Parlament gazdasági bizottságában.