Megjelent az új hétéves uniós költségvetési ciklus első pályázati kiírása a héten. Magyarország pénzügyi kerete mintegy 10,8 ezermilliárd forint. A kormány az első körben 130 milliárd forintot tett elérhetővé a vállalkozásoknak technológiaváltás finanszírozására, elősegítendő a beruházások megvalósítását és a cégek versenyképességének erősítését. A pályázat megjelenését követő néhány percben azonban pillanatok alatt kimerült a keret. Sokan úgy érezték: bár hónapokig készültek rá, nem tudtak élni a lehetőséggel.
– A vállalkozások beruházási igényének mértéke mindenkit meglepett. Az informatikai rendszer sem bírta a terhelést, olyan sokan jelentkeztek a pénzért. Ami viszont nagyon jó hír, hogy ezt a problémát a kormány érzékelte és lépett – mondta a Magyar Nemzetnek Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója, a Magyarok a Piacon Klub elnöke.

Fotó: Világgazdaság/Móricz Sabján Simon
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára ezzel kapcsolatban szintén jelezte a minap: soha nem látott mennyiségű beruházástámogatási igény érkezett a vállalkozásoktól. Ezért a kormány úgy döntött, hogy három lépést tesz: minden pályázatot befogad, amely a határidő kezdetéig elkészült, és lezárt formában benyújtásra várt. A második, hogy a keretre ráemelik azt az újabb százmilliárd forintot, ami a pályázati konstrukció második és harmadik szakaszában állt volna rendelkezésre. A harmadik lépés azt jelenti, hogy az összes vállalkozást, vagyis az összes pályázatot sorba rendezik pontszám szerint, így a legversenyképesebbekhez jut el a pénz.

Fotó: Mirkó István
– Hónapokat készültek a cégek a támogatások lehívására, ezért szükséges intézkedést hozott a kormány. Objektíven, pontozás alapján teszik a projekteket most rangsorba, így a forrás olyan helyre jut, amellyel az egész gazdaság jól jár. Így lehet felhasználni a leghatékonyabb módon a lehívható pénzeket. Mindez nem jelenti azt, hogy mindenki nyerni fog, de miután a keretet a kormány megduplázta és racionális szempontok szerint ítéli oda a támogatásokat, ez mindenképpen előremutató lépés, amellyel mindenki jól jár – magyarázta Essősy Zsombor.