Gyurcsány Ferenc hosszasan értekezett a közösségi oldalán arról, hogy szerinte az Orbán-kormány politikája nem családbarát. A Demokratikus Koalíció elnöke ez esetben sincs könnyű helyzetben, mert az elmúlt tíz év a családok megerősítéséről szólt.
„A 2010. május elseje után születő gyerekeknél már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az eddigi három év helyett” – tudósította a távirati iroda 2009. június 29-én. A Gyurcsány–Bajnai-korszak megszorításai a családtámogatásokat sem kímélték. Korózs Lajos, aki akkor a szociális tárca államtitkára volt, a döntést azzal próbálta magyarázni, hogy azokban az országokban jó a termékenységi mutató és a foglalkoztatási ráta, ahol az anyák a gyermekükkel rövidebb ideig vannak otthon. A parlament akkori baloldali többsége megszavazta a lépést. A Fidesz és a KDNP politikusai hiába kérték, hogy ne mérjenek csapást a családokra, a családi adókedvezmény szétverése, a szocpol megszüntetése és a családi pótlék megszigorítása mellett ne nehezítsék a gyesen, gyeden lévő édesanyák helyzetét. Nehezítették.
A gyes időtartamát az Orbán-kormány állította vissza három évre. Úgy, hogy a hosszabbítás visszamenőleg is érvényes lett. Azaz azokra is vonatkozott a döntés, akik akkor gyesen voltak.
Az elmúlt tíz évben nagyon sok olyan intézkedést vezetett be a kormány, amely a családokat segíti. Ezt a folyamatot koronavírus-járvány miatt kialakult válság sem törte meg. Olyannyira nem, hogy a 2022-es költségvetésben mintegy 2800 milliárd forint áll rendelkezésre a családok támogatására. Így a többi között jövő év január elsejétől a 25 év alattiak mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól. Az árvaellátás havi 24 250 forintos minimumösszege több mint a duplájára, havi ötvenezer forintra emelkedik. A gyermekek otthongondozási díjának összege jövőre eléri a 2022. évi minimálbérét, az ápolási díj pedig öt százalékkal emelkedik. A 2019. július 1. előtt született, azt követően örökbe fogadott gyermekek után igénybe vehető a babaváró támogatás és a jelzáloghitel elengedésének lehetősége. Az idei év júliusától a csecsemőgondozási díj (csed) összege a bruttó jövedelem hetven százalékáról annak száz százalékára emelkedik.