Feszültséget szülhet a munkahelyeken a nyári szabadság

A járvány felborította a munkavállalók megszokott nyári pihenését is: míg tavaly sokan már tavasszal felhasználták szabadnapjaikat, idén ennek ellenkezője is jellemző. Sok cégnél a tavaszi és téli kényszerleállás miatt a nyári hónapokban nem mehetnek szabadságra a dolgozók. A korlátozások hatását kevésbé megérző területeken pedig a túl sok megmaradt szabadság vezethet konfliktushoz.

Nagy Kristóf
2021. 08. 08. 7:10
null
Znka, 2020. jlius 31. A znkai strand 2020. jlius 31-n. Indul a Magyar Turisztikai gynksg strandfejlesztsi programjnak negyedik teme. MTI/Vasvri Tams Fotó: Vasvári Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több ágazatban már második éve okoz komoly fejtörést a cégeknek a szabadságok kiadása és az alkalmazottak kikapcsolódás iránti igényének figyelembevétele. A korlátozások nehéz hónapjai után az elfáradt munkavállalók között komoly feszültséget okozhat, ha a munkáltató a nyári hónapokra nem adja ki a szabadságot – hívták fel a figyelmet korábban az érdekképviseletek. 

Összességében idén már sokkal kiszámíthatóbban tervezhettek a munkáltatók és a munkavállalók a szabadnapokkal, mint 2020-ban, ám sokan azzal szembesültek, hogy most is le kell mondaniuk a nyaralásról.

A fizetett szabadságok kiadását a múlt évhez hasonlóan idén is megnehezítette a járvány okozta kiszámíthatatlanság és a hosszabb-rövidebb ­ideig tartó leállások következménye. 

Míg 2020-ban mindenkit felkészületlenül ért a járvány, és a fizetett szabadnapok nagy részét a pandémia első hónapjaiban használták fel a munkavállalók, addig idén sokaknak – elsősorban a szellemi munkakörökben – szinte az összes szabadnapjuk megmarad. A járványhullámok alatt is működő ágazatokban a munkavállalók jellemzően nem pihentek, legtöbben a hagyományosan is a nyári hónapokra eső szabadságot várták. A nyári szabadságok kiadása tehát sok foglalkoztatónak óriási munkaszervezési kihívást jelent a gazdaság újraindulásának időszakában.

A szabadság kiadása a munkáltató joga és kötelezettsége, évi hét munkanap szabadságot – legfeljebb két részletben – viszont a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. 

A munkavállalóknak ezt mindössze tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt kell bejelenteniük. Fontos, hogy a munkaadó az előzetesen engedélyezett szabadságot már nem vonhatja vissza, ellenkező esetben a munkavállalónak és a családtagjainak az emiatt keletkező kárát kötelessége megtéríteni.

A kékgalléros munkakörökben sok területen ellenkező okokból kelt feszültséget a nyári szabadságolás: az iparban a járvány okozta bizonytalanság kezelésére több szereplő hosszabb munkaidőkeretet rendelt el. 

Több ipari szereplőnél elmarad a megszokott nyári üzemszünet, így a nyári szabadság kiadása is Fotó: MTI/Sóki Tamás

Ez azt jelenti, hogy az érintett beosztottak a tavaszi vagy akár a tavaly őszi leállások alatt is megkapták legalább az alapbérüket úgy, hogy nem végeztek munkát. Az érintett fizikai munkakörökben dolgozók jelentős része ráadásul megszokta, hogy az iparban nyáron több gyár néhány hétre tervezetten leáll, csökkenti a kapacitását. A munkavállalóknak pedig ekkor van lehetőségük hosszabb szabadságra menni. Idén ugyanakkor nem állnak le a nagy ipari szereplők, sőt a munkaerőhiány miatt a dolgozók sok helyen nem mehetnek el szabadságra a nyári hónapokban.

Szintén búcsút kell mondaniuk a nyári vakációtól azoknak az alkalmazottaknak, akik a több hónap után újrainduló ágazatokban dolgoznak. A munkaerőhiány pedig több területen is nehezíti a helyettesítések megszervezését. A járvány alatt nem változtak a szabadság kiadásának szabályai. 

A munka törvénykönyve szabályozza, hogy évente húsz nap alapszabadsága van minden teljes munkaidős foglalkoztatottnak. Az életkor szerint vagy a gyermekvállaláshoz kapcsolódóan pótszabadság jár a beosztottaknak. Az alapszabadságot köteles időarányosan kiadni a munkáltató, a húsz napból pedig hét napról az alkalmazott dönthet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.