Nagy István: A legnehezebb időkben is helyt állt a mezőgazdaság

A gazdálkodókat és feldolgozókat érintő kihívások ellenére egyetlen percre sem torpant meg a belföldi élelmiszer-ellátás.

Magyar Nemzet
2021. 10. 28. 16:40
FONT Sndor; NAGY Istvn
Nagy István agrárminiszter mezőgazdasági bizottsági meghallgatása Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábban nem tapasztalt kihívásokkal kellett szembesülnie idén a gazdálkodóknak és a feldolgozóknak egyaránt, a belföldi élelmiszer-ellátás azonban egy percre sem került veszélybe. Az ágazat helyzetét a koronavírus-járvány mellett az afrikai sertéspestis, valamint a madárinfluenza is nehezítette

– hívta fel a figyelmet Nagy István. Az agrárminiszter éppen ezért az elmúlt időszak egyik legfontosabb eredményének a betegségekkel szembeni sikeres védekezést tekinti. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának csütörtöki ülésén elmondta: az év a megújuló vidék, a megújuló agrárium programjának megalkotásával folytatódott. 

A kormány által nyolcvan százalékra megemelt társfinanszírozásnak köszönhetően 2021-ben 1529 milliárd forinttal több forrás áll rendelkezésre a vidékfejlesztési programok finanszírozására.

Nagy István szerint a rendelkezésre álló források célja a versenyképes alapanyag-termelés elősegítése, különös tekintettel a legkisebb gazdaságokra. Az élelmiszeriparban emellett történelmi léptékű fejlesztésekhez járultak hozzá a támogatások. 

A Vidékfejlesztési programon belül máig összesen 1994,74 milliárd forint értékben születtek támogató döntések. A célunk, hogy 2022 nyaráig a program teljes, 2942 milliárd forintos keretösszegére támogatói szerződést kössünk

– fogalmazott Nagy István. 

Ezzel egy időben zajlik a következő támogatási ciklus előkészítése. A közvetlen támogatások esetében nagyságrendileg 3200 milliárd forint, a vidékfejlesztési források esetében 2023-tól várhatóan 2730 milliárd forint válik elérhetővé. 

A kihívásoknak ugyanakkor még nincs vége. Az elmúlt időszakban a gáz-, az energia- és a műtrágyapiacon bekövetkezett áremelkedés súlyos terhet ró a gazdálkodókra. 

Bár az Európai Bizottság elutasította a helyzet kezelésére tett javaslatokat, a magyar kormány több fronton is igyekszik enyhíteni a gazdálkodók helyzetét. Az idei állatjóléti támogatások keretét négymilliárd forinttal emelték meg, támogatott hitelt nyújtanak az érintett termelőknek, az Európában elsőként elindított krízisbiztosítási rendszer pedig már a sertéstartók számára is elérhetővé vált. 

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.