MNB: A lakáspiac még nem érte el a 2019-es szintet

Az ország valamennyi régiójában emelkedtek a lakásárak – átlagosan 13 százalékot meghaladó mértékben – az első félév végére tavaly év végéhez képest.

Magyar Nemzet
2021. 11. 17. 13:25
Eladó Kiadó Lakások Airbnb. 20200708 Budapest Foto Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lakáspiaci tranzakciók száma 150 ezer körül alakulhat idén, ami élénkülést jelent tavalyhoz képest, ugyanakkor a 2019-es szinthez képest elmaradást mutat – mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a jegybank Lakáspiaci jelentését bemutató online sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten. Kiemelte: az ország valamennyi régiójában emelkedtek a lakásárak – átlagosan 13 százalékot meghaladó mértékben – az első félév végére tavaly év végéhez képest.

Magasabb árdinamika a vidéki városokban volt megfigyelhető, ahol 18 százalékos volt a bővülés mértéke, szemben a budapesti 9 százalékkal – jegyezte meg, utalva arra, hogy záródni látszik az árolló, amely 2015–2019 között végig a főváros javára nyílt.

Nagy Tamás elmondta, hogy az áremelkedést a fundamentumok indokolták, de a túlértékelés kockázata fennáll országos szinten, főleg a masszívabb áremelkedést mutató vidéki városokban. Átlagosan nyolcszázalékos túlértékeltséget mért a jegybank – tette hozzá.

A lakásbérletek ára szintén folyamatosan emelkedik, a tavaly februári szintet azonban még nem érte el; országosan nagyjából 2 százalékkal, a budapesti kerületekben akár öt-nyolc százalékkal is elmaradnak az árak – ismertette a főosztályvezető.

A keresleti oldalt nagymértékben támogatják a kormány otthonteremtési intézkedései, amelyek közül a legnépszerűbb program a csok, ezen belül pedig jelenleg a falusi lakásvásárlást segítő verzió a legkeresettebb – mutatott rá Nagy Tamás. Az év elejétől elérhető illetékmentességnek szintén érdemi ösztönző hatása van – tette hozzá.

Az új lakáshitelek idén historikus szintekre emelkedtek a második negyedév végére, a lakásvásárlások 47 százalékát kölcsönök révén valósították meg – idézte fel, azt is hozzátéve: a babaváró hitelt is nézve – amely jelentős arányban lakáscélt szolgál – ez a szám már 60 százalék.

Az új fejlesztések megvalósulását elmondása szerint a kereslet és a finanszírozási lehetőségek támogatják, ugyanakkor az ismételten megjelenő munkaerőpiaci korlátok, továbbá az alapanyagok és felszerelések áremelkedése, illetve hiánya gátolja. Ez utóbbit a piaci szereplők 40 százaléka jelölte meg problémának.

Idén a várakozások szerint 20-25 ezer új lakás átadása várható év végéig, ami elmarad a 2020-as 28 ezres szinttől – jelezte a főosztályvezető.

A Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület (LITT) üléséről beszámolva Nagy Tamás kifejtette: a kormány és a piac szereplői értékelték az otthonteremtési kedvezmények hatását; elhangzott, hogy 2015 óta 1400 milliárd forint összegű lakáscélú forráshoz jutottak a családok. Idén a kereslet jelentősebb mértékben az új lakások és a családi házak iránt nőtt. A piac szereplői a már bejelentett intézkedések okán bizakodóak 2022-re vonatkozóan is, például az szja-visszatérítés érdemi hatást gyakorolhat a lakáspiacra – fejtette ki.

Nagy Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy milyen fontos a keresleti ösztönzők mellett a kínálati oldal kormányzati támogatása is, ezzel lehet ugyanis a megnövekedett kereslet miatti drágulást fékezni. Beszélt arról is, hogy az idén újra elérhető alacsonyabb lakásáfa kedvezően befolyásolta a fejlesztéseket.

Újságírói kérdésre az MNB szakembere elmondta, hogy a kamatemeléseknek eddig korlátozott hatásuk volt a hitelekre: a jelenlegi lakáshitel-állomány mintegy 38 százaléka árazódik át a következő egy évben, de érdemi törlesztőrészlet-emelkedésre ezeknél sem kell számítani. A bankok forrásköltségei ugyan emelkednek, ez a folyamat már a kamatemelési ciklus előtt megkezdődött. A többletköltségek begyűrűzése az új hitelek kamatozásába egyelőre csak mérsékelten jelentkezik – tette hozzá.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Magyar Nemzet/Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.