Program az energiaellátás erősítésére

A villamos energia ára háromszáz százalékkal emelkedett egy év alatt, amire az 1970-es években volt utoljára példa.

Magyar Nemzet
2022. 05. 26. 18:20
PALKOVICS László
Miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meg kell erősíteni a magyarországi energiatermelést, mert a „csövön keresztül” nem mindig lesz elérhető a gáz és az olaj – jelentette ki tegnap egy szakkonferencián Palkovics László technológiai és ipari miniszter, aki 

az energiaellátást erősítő, hatpontos programot hirdetett. 

A tárcavezető szerint ennek megfelelően erősíteni kell az energiaszuverenitást, diverzifikálni kell az energiaellátást, növelni kell a hazai erőforrások szintjét és a megújuló energiaforrások arányát. Szükség van továbbá az energiahálózatok optimalizálására, és kiemelt szempont az energia megfizethetősége is.

Hazánk nem túl gazdag energiahordozókban, bár a környező országok érintettségével minden irányból sikerült átjárhatóvá tenni az energiavezetékeket. A miniszter emlékeztetett rá, hogy a villamos energia ára háromszáz százalékkal emelkedett egy év alatt, amire az 1970-es években volt utoljára példa.

– A társadalom és az ipar is igényli a klímabarát megoldásokat, azonban például az áram tárolásához akkumulátorra van szükség, ennek előállítása viszont energia- és vízigényes – mutatott rá a távirati iroda tudósítása szerint. 

Palkovics jelezte, 

léteznek olyan innovatív technológiák, amelyekre a megváltozott környezetben szükség lehet: ilyen például a makói palagázmező kitermelése vagy a lezárt zalai olajkutak újraindítása. 

Szükség van a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítására, és környezetbaráttá kívánják alakítani a Mátrai Erőművet.

Borítókép: A miniszter szerint növelni kell a megújuló energiaforrások arányát (Fotó: Kovács Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.