Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a kormány elfogadhatatlannak tartja a Ryanair légitársaság azon döntését, amellyel a jegyüket már megvásárló és kifizető utasokra próbál újabb terhet róni. Ezért a kormányhivatal azonnali fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az ügyben. Azt vizsgálják, hogy a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e, megsértve a fogyasztóvédelmi jogszabályokat.
Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Ryanair ellen
Azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal pénteken.

A kormány a jövőben sem engedi meg, hogy a háború árát a magyar családok fizessék meg, ezért kell a vállalatoknak pluszterhet vállalniuk
– olvasható a közleményben.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pénteken azt közölte az MTI-vel: a kormány a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra. A miniszter fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta azért, hogy a kormányhivatal illetékes szervei a fogyasztóvédelmi jogkörüknél fogva alaposan vizsgálják meg és lehetőség szerint akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását.
További Gazdaság híreink
Borítókép: MTVA/Faludi József
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nyugdíjasok, figyelem: megvan a dátum, hogy mikor utalják a decemberi nyugdíjakat
Az év utolsó hónapjában jóval előbb érkezik a nyugdíj, mint az év során.

Kilőtt a termőföld ára – ilyen drágán még nem adtak-vettek szántót
Egy hektár szántó átlagára 2,4 millió forint volt.

Nagy bejelentésre készül Orbán Viktor – jó hírrel kezdhetik a hetet a kkv-k
A kormányfő Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tart sajtótájékoztatót hétfőn.

Karácsonyi bevásárlás – mennyi lesz a szaloncukor és a többi fontos termék?
A Magyar Nemzet árkörképe. Nézze meg, meg fog lepődni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk