– A költségvetési hiánycélt tartjuk, a befektetői bizalom erős. Az elmúlt napokban többszörös kereslet mellett fogytak a magyar államkötvények. Dolgozunk tovább, az a célunk, hogy mérsékeljük a szankciók káros hatásait és Magyarország elkerülje a gazdasági visszaesést – tette hozzá a tárcavezető.
Bíznak a befektetők Magyarországban
Azon dolgozik a kormány, hogy mérsékelje a szankciók káros hatásait. A magyar gazdaság szempontjából jó hír, hogy a külföldi befektetők érdeklődése az ország iránt nem tört meg a kedvezőtlen nemzetközi körülmények ellenére sem.

A Nemzetközi Valutalap (IMF) szerint Magyarországon jövőre ismét javulhatnak az egyensúlyi mutatók. Az elemzőik a térség egyik legnagyobb gazdasági növekedésével számolnak az idén. Az IMF úgy kalkulál, hogy a magyar bővülés a bruttó hazai termék öt százaléka körül alakulhat 2022-ben. A kutatásban az is szerepel, hogy az infláció 2023 végére egy számjegyűre csökkenhet. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pedig hat százalékra emelte Magyarország idei gazdasági növekedési előrejelzését az előző, júniusi jelentésben szereplő négy százalékról. Az Európai Bizottság szintén javította a magyar gazdaság idei teljesítményére szóló előrejelzését. Azzal számolnak, hogy a nyári előrejelzésükben várt 5,2 százalék helyett 5,5 százalékkal erősödik idén Magyarország gazdasága. Ez jóval felülmúlja a 3,3 százalékos uniós átlagot.
További Gazdaság híreink
Borítókép: A debreceni BMW-gyár fejlesztése a valaha volt harmadik legnagyobb zöldmezős beruházás lesz itthon (Fotó: Világgazdaság/Móricz-Sabján Simon)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!